Kedden fogadta az államfő Jan Lipavský cseh külügyminisztert


Peter Pellegrini köztársasági elnök kedden az elnöki palotában fogadta Jan Lipavský cseh külügyminisztert. A találkozóról a közösségi hálón tájékoztatott, és közölte, elsősorban azokról a kérdésekről beszéltek, amelyekben elmélyíthető a kétoldalú együttműködés.

„Kiválóak és kivételesek a Csehországot és Szlovákiát összekötő kapcsolatok. Nem szabad azonban természetesnek vennünk ezt a közelséget” – mondta Pellegrini. Kijelentette, mandátuma alatt mindent meg fog tenni azért, hogy a mély partneri kapcsolatok továbbra is kiválóak megmaradjanak.

„A jövő héten esedékes első hivatalos prágai látogatásom során is arról fogok beszélni, hogyan ápolhatnánk tovább egyedülálló kapcsolatainkat. Prágában Petr Pavel államfővel és Petr Fiala miniszterelnökkel, valamint a parlament mindkét kamarájának vezetőségével is találkozni fogok” – tette hozzá Pellegrini.

TASR