Az ukrán rendfenntartók nyomozást indítottak, miután a Telegramra olyan fotók kerültek ki, amelyeken az látható, hogy az orosz fegyveres erők tagjai karddal leszúrnak egy fegyvertelen ukrán katonát - közölte az ukrán főügyészség hivatalos honlapján.
A közlemény szerint a Donyeck megyei ügyészség vezetésével indult vizsgálat a háborús törvények és szokások megsértésének gyanújával, amelyet szándékos emberöléssel párosítottak. A nyomozást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai folytatják a donyecki és a luhanszki régiókban.
Az egyik Telegram-csatornán tettek közzé egy bejegyzést, amely szerint az orosz fegyveres erők tagjai kivégeztek egy ukrán katonát a Donyeck megyei Novohrogyivka városában. A közzétett képek azt mutatják, hogy az orosz megszállók “Kurszkért” feliratú kardot döftek bele az ukrán védelmi erők egyik katonájába. A képen a meggyilkolt katonának hiányzik a felszerelése, és a kezén – amelyet vélhetően megölése előtt összekötöztek – ragasztószalag látható.
“A bűnöző oroszországi rezsim folytatja politikáját, amely arra irányul, hogy elpusztítsanak mindent, ami ukrán” – jelentette ki Andrij Kosztyin főügyész. Szavai szerint a világ láthatja Moszkva “bestiális kegyetlenségét”, és azt, miként “tiporja lábbal cinikusan a civilizált világ összes értékét és normáját”.
“Célunk, hogy megtaláljunk és megbüntessünk mindenkit, aki részt vett ezekben a bűncselekményekben. A világnak látnia kell a megszállók szörnyű tetteit, és határozottan kell reagálnia minden ilyen esetre. Csak közös erőfeszítésekkel tudjuk megbüntetni ezt a gonoszt” – hangoztatta a főügyész.
Délután az orosz erők kétszer mértek csapást irányított légibombákkal a keleti országrészben lévő Harkiv városára. Ihor Terehov polgármester közlése szerint hatan sérültek meg, köztük négy tűzoltó. Egy becsapódást rögzítettek a megyeszékhely egyik bevásárló központja melletti erdősávban – tette hozzá a városvezető.
Az északkelet-ukrajnai Szumi megye ügyészi hivatala arról tájékoztatott, hogy reggel az orosz hadsereg három irányított bombával mért csapást a régióban lévő Hluhiv települést, aminek következtében egy 64 éves apa és 34 éves fia megsebesült.
Az orosz erők a déli Herszon megyére is légicsapást mértek az éjjel – közölte a régió kormányzói hivatala. Hozzátete, hogy tüzek ütöttek ki, lakóházak semmisültek meg, de sérültekről nem érkezett jelentés.
Az energetikai minisztérium közleménye szerint öt régió – Donyeck, Szumi, Harkiv, Cserkaszi és Csernyihiv megyék – polgári energetikai infrastruktúrája került ellenséges tűz alá, ami miatt több helyütt leállt az energiaszolgáltatás.
Az ukrán haditengerészet a Facebookon közzétett sajtóközleményében arról számolt be, hogy egységei más ukrán alakulatokkal együttműködve ellenséges lőszerraktárakat semmisítettek meg Donyeck megyében, az orosz megszállás alá került Mariupol közelében.
A haditengerészet jelentésében hozzátette, hogy a rakétacsapásban megsemmisült mind a tároló infrastruktúra, mind pedig az a több tonnányi lőszer, amelyet az orosz csapatok Ukrajna területén történő felhasználásra halmoztak fel.
Az ukrán vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg embervesztesége hozzávetőleg megközelítette a 636 ezret. Az ukrán erők megsemmisítettek egyebek mellett két orosz harckocsit, hat tüzérségi rendszert és 66 drónt.
MTI
fotó: TASR