Robert Fico (Smer-SD) kormányfőnek nincsenek traumái az ellene elkövetett merénylet miatt, szerinte a támadó hátterével és indítékaival kell foglalkozni. Nem tartja fontosnak azt sem, hogy azzal foglalkozzon, hibázott-e a testőrség, szerinte máshol van a probléma – erről pénteki, nyitrabányai (Handlová) munkalátogatása során beszélt. Négy hónapja a városban követtek el ellene merényletet.
Fico elmondta, a támadó személyével egyáltalán nem foglalkozik, és nincsenek traumái. „Sőt, elfogadtam azt a személyes filozófiát, hogy egyszerűen így jártam, és nincs bennem semmi bosszúvágy” – szögezte le. Kártérítést sem fog követelni a tettestől, és más jogi lépést sem tesz. „Végezze a munkáját az igazságszolgáltatás, és főleg ő rendezze el magában a történteket” – tette hozzá.
A kormányfőre még szakorvosi kivizsgálások várnak a sérülései mértékét illetően, de úgy véli, csupán azt erősítik meg, ami már egyébként is köztudott. Szerinte a merénylet hátteréről kell beszélni. „Mindenekelőtt ki kell mondani a nyilvánosság előtt, mi történt valójában, mivel az ellenzék azt szerezné, ha a testőrséggel foglalkoznánk, hibázott-e vagy nem, de itt másról van szó. Itt valaki politikai gyűlöletből meg akarta ölni a kormányfőt, és most nem Robert Ficóról van szó, hanem a Szlovák Köztársaság kormányfőjéről” – mondta Fico. Szerinte a parlamentnek is foglalkoznia kell ezzel.
Augusztusban Fico kijelentette, hogy a parlament ősszel foglalkozhat a merényletről szóló jelentéssel. Pénteken hozzátette, azt kellene vizsgálni, kivel kommunikált a támadó. „Én várok, valaki majd megírja a jelentést, a belügyminisztérium vagy más, gondolom szeptember elején kész lesz, mert már hetekkel ezelőtt jelezték, de én nem veszek részt az összeállításában, mert nem akarok szubjektív dolgokat belevinni” – fűzte hozzá. Szerinte a büntetőeljárás részleteiről nincs értelme jelentést írni. 2023 szeptemberétől kell elemezni a történéseket. Megismételte, hogy az ellenzék és a média egy része nem volt hajlandó elfogadni a választási eredményeket.
Fico leszögezte, nem érdekli a merénylő személye és megbocsátott neki, mert csak eszköz volt valaki más kezében. Megismételte, hogy ellenzéki aktivistáról van szó, akit a szüntelen gyűlöletkeltés motivált. Mindenkit felszólított, hagyjanak fel a politikusok címére tett olyan kijelentésekkel, hogy „gyilkos, bűnöző és a börtönben kellene megrohadnia”, mert előfordulhat, hogy gyűlöletből, vagy az eltérő politikai nézetek miatt követnek el támadásokat egyes csoportok ellen.
A kormányfőt május 15-én sebesítette meg súlyosan Juraj C. a nyitrabányai (Handlová) kihelyezett kormányülésen. A tettest a helyszínen letartóztatták, terrortámadás miatt folyik ellene büntetőeljárás.
TASR
fotó: TASR