Fico: A gazdasági tárcához irányít át uniós forrásokat a kormány


A gazdasági minisztérium a jelenleginél több uniós támogatást tud felhasználni, ezért a kormány azt tervezi, hogy más tárcáktól helyez át uniós forrásokat – jelentette ki hétfőn Robert Fico (Smer-SD) kormányfő. Az átcsoportosítás kapcsán a jövő héten várhatóan rendkívüli kormányülés lesz.

„Rengeteg olyan projektünk van, amely a háztartásokat és az önkormányzatokat érinti, ezért ösztönözni fogom a többi minisztériumot, amelyeknél azt érzem, hogy nem tudják maradéktalanul felhasználni ezeket az uniós forrásokat, hogy hajtsuk végre az átcsoportosítást” – jelentette ki a kormányfő.

Azt is elmondta, a kormány igyekszik eleget tenni a kassamindszenti, a rimaszombati és a felsőszerdahelyi ipari parkokban letelepedő beruházók elvárásainak.

A kormány az elektromos autókhoz szükséges akkumulátorok gyártását is szorgalmazza. „Kínai társaságok érdeklődnek az együttműködés iránt. Memorandumot írunk alá az egyik legnagyobb gyártóval, a Gotionnal, de más cégek is érdeklődnek Szlovákia iránt” – tette hozzá Fico.

Elmondása szerint ebből a célból a nagysurányi ipari parkkal kapcsolatban is döntéseket kell hozni. Az első körben meghatározzák, hogy milyen feladatokat kell teljesítenie az államnak, utána következik a főleg az akkumulátorgyártásra fókuszáló külföldi befektető letelepedéséhez szükséges telkek felvásárlása.

TASR