EP-választás24: 34,38%-os volt a részvétel, EP-választáson az eddigi legmagasabb


34,38%-os volt a választási részvétel az európai parlamenti választáson, ami a legmagasabb az eddigi öt szlovákiai EP-választás történetében – közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján az Állami Választási Bizottság.
A legmagasabb részvétel Pozsony (Bratislava) megyében volt, 44,53%, a legalacsonyabb Kassa (Košice) megyében, csupán 28,33%-os. „A járások közül Pozsony I, vagyis az Óváros végzett az élen 52,03%-kal, a legkevesebben a Nagyrőcei (Revúca) járásban mentek el szavazni (22,50%) – mondta a sajtótájékoztatón Martin Nemky, a Statisztikai Hivatal elnöke.

A települések közöl a legmagasabb részvétel Potok községben volt (Rózsahegyi járás – Ružomberok), elérte a 90%-ot. A legalacsonyabb pedig Kislomnicon (Lomnička) (Ólublói járás – Stará Ľubovňa), mindössze 1,03%-os.
Tornyoson (Trenčianska Turná) (Trencséni járás – Trenčín) közelítették meg az eredmények a legjobban az országos választási eredményt. A városokban magasabb volt a részvétel. „A városlakók 36,55%-a ment el szavazni, a falun élőknek a 31,95%-a” – tette hozzá a hivatal igazgatója.

Nemky azt is elmondta, 6 óra és 40 perc alatt számlálták össze a szavazatokat. „Három órával gyorsabban, mint az öt évvel ezelőtti EP-választáson” – mondta. Az első jegyzőkönyvet már szombaton 22 óra után 17 perccel lezárták. Az utolsót vasárnap hajnalban, 4 óra 25 perckor, az egyik tótmegyeri (Palárikovo) szavazókörben, ahol órákkal meghosszabbították a szavazást, mivel napközben ismeretlen fehér port találtak a szavazóhelyiségnél, ezért szünetelt a voksolás.

TASR

fotó: