Csehországba utazott Zuzana Čaputová, Petr Pavel fogadta a prágai várban


Petr Pavel cseh köztársasági elnök a prágai várban fogadta Zuzana Čaputová államfőt, aki szerdán érkezett Prágába, hivatali idejének utolsó külföldi látogatására – tájékoztatott a TASR hírügynökség.

A találkozó után a politikusok közös sajtótájékoztatót tartanak. Čaputová ezután a prágai botanikus kertbe megy, ahol elültet egy hársfát, Szlovákia fáját a Személyiségek gyökerei projekt keretében, amelynek célja, hogy összekapcsolja a kiemelkedő személyiségek társadalmi örökségét a Föld természeti kincseivel. Este a szlovák köztársasági elnök színházi előadáson vett részt.

Csütörtök délelőtt az elnökasszony részt vesz a 10. Prague European Summit konferencián, ahol beszédet mond, és átveszi a Vision for Europe díjat, amelyet 2016 óta évente adnak át az európai eszmék előremozdításáért. Korábban Karel Schwarzenberg, volt cseh külügyminiszter és Mikuláš Dzurinda, volt szlovák miniszterelnök kapta meg ezt a kitüntetést.

Čaputová később átveszi a cseh államfőtől a Fehér Oroszlán-rendet, a legmagasabb cseh állami kitüntetést, ő pedig a legmagasabb szlovák állami kitüntetést, a Fehér Kettős Kereszt-érdemrendet adja át Petr Pavelnek.

A búcsúlátogatás végén a cseh államfő és felesége ünnepi ebédet ad a prágai várban a szlovák köztársasági elnök tiszteletére, az ebéden részt vesz a cseh és a szlovák politikai és társadalmi élet több neves személyisége is.

TASR