Befejeződött a parlament pénteki ülése


Az uniós alapok és az uniós helyreállítási terv forrásainak veszélybe kerülésével kapcsolatos határozattervezetről szóló vitával zárta pénteki ülésnapját a parlament. A javaslatot a Slovensko, Za ľudí, KÚ-frakció terjesztette elő.

Azt javasolják benne, hogy a parlament kötelezze a kormányt az Európai Bizottsággal folytatott teljes levelezésének nyilvánosságra hozására, beleértve az uniós válaszokat, illetve a kormány által tervezett óvintézkedéseket is, hogy Szlovákia ne essen el az uniós pénzektől és a helyreállítási terv forrásaitól.

A parlament foglalkozott az állami szimbólumok és az Európai Unió szimbólumainak gyalázásáról szóló új bűncselekmény bevezetésével a büntetőjogba. A Btk. ezzel kapcsolatos módosítását a Slovensko, Za ľudí, KÚ-frakció terjesztette elő. Michal Šipoš frakcióvezető elmondta, a szlovák állami szimbólumok gyalázása most is garázdaságnak minősül, de az EU jelképei nem szerepelnek a törvényben. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet egy videófelvételre, melyen egy parlamenten kívüli szlovák párt elnöke uniós zászlót éget.

A nap folyamán megvitatta a plénum a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) tevékenységét felügyelő különleges parlamenti bizottság 2023-as éves jelentését az informatikai-technikai eszközök használatáról.

TASR

Fotó: Pixabay