Azbej Tristan: háborúk indítása helyett békére és a stabilitásra kell törekedni


Háborúk és konfliktusok indítása, valamint fokozása helyett békére és a stabilitásra kell törekedni – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Brüsszelben az Európai Humanitárius Fórumon az MTI-nek nyilatkozva hétfőn.

Azbej Tristan közölte, az Európai Bizottság által szervezett fórumon elmondott előadásában hangsúlyozta: a magyar humanitárius szerepvállalás háborúk, konfliktusok, illetve terror által sújtott övezetekbe viszi a támogatást, illetve olyan nehéz helyzetben levő csoportokat segít, amelyeknek erre van szükségük ahhoz, hogy stabil közösségként meg tudjanak maradni a szülőföldjükön.

“A keresztényi szolidaritás arra sarkall minket, hogy a világban szenvedő emberek irányába forduljunk” – fogalmazott.

A humanitárius, valamint a fejlesztési segítségnyújtás is kifejezi azt, amit Magyarország a világpolitikában képvisel: azt, hogy háborúk, konfliktusok indítása és fokozása helyett békére és a stabilitásra kell törekedni, valamint arra, hogy a világ nagy válságaira, köztük a humanitárius válságokra nem a migráció a megoldás, hanem a helybe vitt segítség – húzta alá.

Elmondta, a fórumon hangsúlyosan esik szó a gázai konfliktus humanitárius hatásairól, amellyel kapcsolatban Azbej Tristan kijelentette: Magyarország elítéli a Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael ellen elkövetett terrorcselekményét, elismeri Izrael jogát az önvédelemhez, és a túszok azonnali szabadon bocsátását követeli. Ugyanakkor – mint kiemelte – Magyarország nem hagyja magára a palesztin területeken élő civil lakosságot, akik elszenvedik a Hamász terrortámadásai és az azt követő háború humanitárius következményeit. Magyarország segítséget nyújt az ártatlanul szenvedő gázai civileknek – tájékoztatott.

Részleteket tekintve egyebek mellett elmondta, a gázai menekülteket befogadó Egyiptomot orvosi eszközökkel és gyógyszerek beszerzésére szolgáló pénzügyi adománnyal segíti Magyarország, továbbá a jeruzsálemi latin patriarchátuson, azaz a latin rítusú katolikus egyház jeruzsálemi székhelyű főegyházmegyéjén keresztül 400 ezer dollárnyi humanitárius segítséget juttatt a palesztin területekre, nemcsak a keresztény, hanem a muzulmán emberek számára is.

Közölte továbbá, Magyarország nem feledkezik meg a nagy figyelmet kiváltó konfliktusok mellett azon humanitárius válsághelyzetekről sem, amelyekre a világ nem fordít kellő figyelmet.

Magyarország humanitárius és fejlesztési kezdeményezést indított egyebek mellett a Száhel-övezetben, ahol a politikai instabilitás, az elsivatagosodás, az élelmiszerválság, a vízhiány és polgárháborúk szedik áldozataikat, vagy indítanak el menekülthullámokat. A Hungary Helps program keretében Magyarország segíti a csádi belső menekülteket, illetve a Csádba menekülő szudáni és más menekülteket orvosmisszió keretében, illetve az oktatás területén. Magyarország továbbá segítséget nyújt a Boko Haram és más terrorszervezetek által napi szintű támadásoknak kitett nigériai üldözött keresztényeknek is – tájékoztatott.

“Az azonnali megoldások mellett abban hiszünk, hogy a helyi embereknek és a helyi közösségeknek kell hosszú távon segíteni, megteremteni számukra a lehetőséget a humanitárius válsághelyzetek kezelésére. Ezért fontos, hogy a Hungary Helps program keretében segítünk a csádi menekültellátó hatóságoknak szakképzéssel, kapacitásnövelő támogatással” – emelte ki.

Azbej Tristan végezetül közölte, Magyarország számára meghatározóan fontos a gyermekek és a családok megsegítése. Ezért a magyar külföldi segítségnyújtás terén a nehéz sorsú, fejlődő országokban élő kiszolgáltatott, a konfliktusövezetekben támadásoknak és atrocitásoknak kitett nők és gyerekek számára nyújt segítséget.

“Hiszünk abban, hogy a magyar segítségnyújtás csökkenti a kitettségüket, és lehetővé teszi a gyerekek és a nők számára is elérhető alapvető oktatás és szakképzés által, hogy kevésbé kiszolgáltatott életet éljenek, és képesek legyenek új jövőt teremteni” – tette hozzá a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára.

kgsz \ ksb \ kvs

MTI

Fotó: Pixabay