Az SNS nem vesz részt a Susko és Šimkovičová menesztéséről szóló ülésen


Az SNS parlamenti képviselői nem vesznek részt azokon a rendkívüli üléseken, amelyeken a Boris Susko (Smer-SD) igazságügyi és Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról fognak szavazni. Ezt Zuzana Škopcová, az SNS szóvivője közölte a TASR-rel. A párt úgy véli, hogy a Smer-SD és a Hlas-SD képviselői sem lesznek ott az üléseken.

„Teljesen fölösleges részt vennünk. Ez csak az ellenzék teátrális jelenete, amely során kétségbeesetten próbál teret kapni a médiában” – állapította meg Škopcová.

A bizalmatlansági indítványokat az ellenzéki képviselők nyújtották be. Többek között a Szlovák Nemzeti Színházban (SND) és a Szlovák Nemzeti Galériában (SNG) eszközölt személyi változásokat róják fel Šimkovičovának. Suskót azért bírálják, mert felülvizsgálati eljárást indítványozott Dušan Kováčik jogerősen elítélt volt különleges ügyész ügyében. Mindkét miniszter leszögezte, hogy joguk volt meghozni a kifogásolt döntéseket és törvényesen jártak el. Robert Fico (Smer-SD) kormányfő sem lát okot egyik miniszter leváltására sem.

Az SNS ugyanakkor ismételten felszólítja Michal Šimečkát, a parlament alelnökét és a PS vezetőjét, hogy önként mondjon le az általa betöltött tisztségről. A párt jelezte, hogy a Smer-SD-vel közösen aláírásgyűjtésbe kezd, hogy a leváltásáról szóló indítványt még a parlament szeptemberi rendes ülése előtt megvitassák.

„Reméljük, hogy a Hlas-SD párt képviselői is csatlakoznak felhíváshoz, hogy a Michal Šimečka ellen beadott bizalmatlansági indítványt mindhárom koalíciós párt egységesen nyújthassa be” – tette hozzá a szóvivő. Az SNS azzal indokolja Šimečka menesztését, hogy „durván visszaélt parlamenti alelnöki funkciójával, mikor a Művészeti Alapról tárgyaltak”. Az indítványt minden SNS-es képviselő aláírja.

Šimečka leváltásával a kormányfő állt elő. Felrója neki a kormányellenes tüntetéseket és a nyilvánosság hergelését. Ezenkívül azért is bírálja őt, amiért a Milan Šimečka Alapítvány támogatásokat vett fel a Művészeti Alaptól.
Šimečka, a PS vezetője azt gondolja, hogy az egyetlen ok az esetleges leváltására, hogy megfelelően végezte az ellenzéki munkáját. Egy precedens nélküli politikai támadásként tekint rá.

TASR

fotó: TASR