Az államfőt bírálja a Slovensko és Remišová az STVR-törvény aláírása miatt


Peter Pellegrini államfőt bírálja a Slovensko mozgalom és Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke az STVR-ről szóló törvény aláírása miatt, mert szerintük az elnök nem az emberek érdekei szerint járt el. Remišová hozzátette, a törvény villámgyors aláírásával Pellegrini igazolta, hogy a kormánykoalíciót szolgálja.

„A maffiát szolgáló Pellegrini bevégezte az RTVS likvidálását a törvény aláírásával, amely a hatalom kiszolgálójává teszi a közmédiát. A Fico-kormány célja minden áron megőrizni a hatalmát, ehhez pedig meg kell szüntetnie az objektív tájékoztatást, amely az igazat mondaná a bűnszervezetek kormányának számtalan kudarcáról” – jelentette ki Michal Šipoš, a Slovensko, Za ľudí, KÚ-frakció vezetője, hozzátéve, a kormány engedelmes médiát akar létrehozni, amely csakis pozitív fényben tünteti fel az intézkedéseit. „Nagyot tévedett, aki azt hitte, hogy Pellegrini az emberek érdekeit fogja képviselni az elnöki palotában és megállítja a demokrácia deformálására tett kísérleteket” – tette hozzá.

Remišová szerint Pellegrini már az első lépéseivel rácáfol arra, hogy független államfő lenne, és beigazolódik, hogy csupán a kormánykoalíció „táskahordozója”.
A közszolgálati média elnevezése STVR-re változott. Az igazgatót kilencfős tanács választja majd, a kulturális miniszter négy tagot nevez a testületbe. A kilencfős etikai bizottság tanácsadó testületként fog működni. A törvény július 1-jével hatályba lépett, ezzel megszűnt Ľuboš Machaj eddigi vezérigazgató és a közmédia tanácsa eddigi tagjainak megbízatásai is.

TASR

fotó: TASR