A laptopra ragasztott matricát lehet „egyéb vizuális megjelenítésnek” tekinteni a parlament házszabálya alapján – állapította meg a parlament alkotmányjogi bizottsága. Mivel a házszabály szerint tilos bevinni az ülésterembe „egyéb vizuális megjelenítést”, a bizottság szerint a tiltást kivétel nélkül alkalmazni kell – derül ki a bizottság szerda (szeptember 25.) este elfogadott határozatából.
A bizottságnak azt kellett elbírálnia, hogy az ülésterembe bevitt matricás laptop sérti-e a házszabályt, amely úgy rendelkezik, hogy tilos bevinni transzparenseket, plakátokat, szórólapokat és egyéb hasonló vizuális ábrázolásokat, továbbá politikai pártot vagy mozgalmat népszerűsítő, illetve minden egyéb reklámanyagot.
„A grammatikai értelmezés szerint a laptopra ragasztott matrica tekinthető egyéb hasonló vizuális megjelenítésnek. A házszabályban szereplő ‘egyéb hasonló vizuális megjelenítés’ tiltása általános érvényű, és a házszabályról szóló törvény 32. paragrafusának 4. bekezdése szerint kivétel nélkül alkalmazni kell” – áll a bizottság határozatban. Miroslav Čellár (Hlas-SD), a bizottság elnöke elmondta, a határozati javaslatot csak kormánypárti képviselők szavazták meg a bizottságban.
A bizottság azzal kapcsolatban nem tudott egyértelműen állást foglalni, hogy a laptopra ragasztott matrica minősíthető-e politikai pártot vagy mozgalmat népszerűsítő anyagnak vagy egyéb reklámnak, mert ez attól függ, mi látható a matricán. A bizottság végezetül leszögezte, hogy matricát nem lehet transzparensnek, plakátnak, vagy szórólapnak tekinteni.
Peter Žiga (Hlas-SD) parlamenti alelnök, megbízott házelnök kért állásfoglalást a bizottságtól, miután Lucia Plavákovát (PS) szerdán kétszer is kitiltották az ülésteremből a laptopján levő matricák miatt. Andrej Danko (SNS) és Tibor Gašpar (Smer-SD), a parlament két alelnöke is úgy vélte, ezek sértik a házszabályt. Žiga kijelentette, az alkotmányjogi bizottság ülését követően a képviselőknek meg kell állapodniuk a szabályokban.
TASR
fotó: pixabay