A Szlovák Információs Szolgálatnak (SIS) az állam érdekében kell ellátnia a feladatait, és nem a politikusok vagy más olyan személyek érdekében, akik befolyásolni akarják, vagy élősködni akarnak rajta – fogalmazott Peter Pellegrini köztársasági elnök Pavol Gašpar, a SIS új igazgatójának kinevezése után mondott beszédében. Azt is hangsúlyozta, hogy a SIS tevékenységét ellenőrző parlamenti vagy kormányzati mechanizmusoknak az állami szervek szintjén is működniük kell.
Ez államfő egyúttal azt kívánta Gašparnak, hogy soha ne kelljen magyarázkodnia a SIS törvénytelen akcióival kapcsolatos gyanúk miatt. „Azt kívánom, azokra az időszakokra építsen, amikor a titkosszolgálat egyrészt valóban titkos, másrészt pedig működőképes volt” – mondta a köztársasági elnök.
Azt kívánta továbbá, hogy a SIS az eredményei, a jogi fellépése, és az igazgató személye révén alakítsa ki a demokratikus rendszer és a szlovák nemzeti érdekek védelmének bizonyosságát a lakosokban. Ugyanakkor mindez az érdekvédelem, a törvények, a demokratikus szabályok és a nemzetközi elvek szigorú betartásával történjen.
Az államfő szerint fontos, hogy az emberek bízzanak a SIS-ben. „És ennek a bizalomnak az egyik feltétele, hogy a SIS tevékenységének ellenőrzési mechanizmusai is működjenek parlamenti, kormányzati szinten, és a többi állami szerv szintjén is” – jelentette ki a köztársasági elnök.
TASR
fotó: TASR