A szociáldemokraták győztek a brandenburgi tartományi választáson az előzetes eredmény szerint


A szociáldemokraták (SPD) arattak győzelmet a kelet-németországi Brandenburg tartományban vasárnap megrendezett választásokon a tartományi választási bizottság által hétfőn közzétett előzetes végeredmény szerint.

Dietmar Woidke, a tartományt 11 éve vezető, 62 éves szociáldemokrata miniszterelnök pártja a szavazatok 30,9 százalékát szerezte meg, a második helyen végzett Alternatíva Németországnak (AfD) kis különbséggel lemaradva 29,2 százalékot ért el.

Az eredmény ismeretében Woidke azt hangsúlyozta, hogy az SPD-nek le kell vonnia a tanulságokat a választásból, “közelebb kell kerülnie az emberekhez”, és már a következő hónapokban fel kell zárkóznia országos szinten is.

Olaf Scholz kancellár, aki New Yorkba utazott az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű vitájára, a választási eredményről kijelentette, hogy az “természetesen jó”, és hozzáfűzte, hogy később részletesebb értékelést ad majd.

A tartományi választáson először induló Sahra Wagenknecht Szövetségre (BSW) a szavazatok 13,5 százalékát adták le.

A kereszténydemokraták (CDU) 12,1 százalékot kaptak, ami a párt eddigi leggyengébb eredménye brandenburgi tartományi választásokon.

A választáson a szavazásra jogosultak 72,9 százaléka vett részt, ez viszont az eddigi legnagyobb részvételi arány Brandenburgban.

MTI

fotó: flickr