“A nehézségek ellenére is igyekszünk kihozni a maximumot”


Négy jelölt indul a Magyar Szövetség elnöki pozíciójáért: Becse Norbert, Cziprusz Zoltán, Gubík László és Pandy Péter. A 35 éves, rimaszombati Cziprusz Zoltán 2007 óta volt tagja az MKP Rimaszombati Helyi Szervezetének, 2016-tól az MKP Országos Elnökségének tagja. A Szövetség Országos Elnökségébe az MKP Platformból választották meg. A Magyar Szövetség elnöki posztjáért a legtöbb – négy – járási jelölést kapta.

A szlovákiai magyarság legnagyobb része Délnyugat-Szlovákiában él: a Dunaszerdahelyi, Komáromi, Érsekújvári járásokban, kiegészülve még néhány szomszédos járásban lévő, magyarok lakta településekkel. Azonban már évek óta megkerülhetetlen tény, hogy Gömörben, elsősorban a Rimaszombati járásban rendkívül lelkesek és mondhatni – fegyelmezettek a Magyar Szövetség választópolgárai: megbízhatóan hozzák a tőlük elvárt voksokat. Mi a titok? Hogyan tudják tartósan mozgósítani a szimpatizánsokat?

Nem egyszerű az élet ebben a régióban. Nagyon sok az elvándorlás, vegyes a lakosság összetétele. Meggyőződésem azonban, hogy eredményességünk titka az a csapatmunka, amit már lassan tizenöt éve végzünk. A nehézségek ellenére is igyekszünk kihozni a maximumot:

jól szereplünk a helyhatósági és megyei választásokon.

Ugyan a parlamentbe sajnos, nem került be a Magyar Szövetség, de ez a régió így is sok szavazatot hozott a pártnak.

Ha már szóba került a legutóbbi országgyűlési választás, kíváncsi lennék, hogyan látja, miért nem került be a Magyar Szövetség a parlamentbe?

Sajnos, pár volt kollégánk nem sokkal a választások előtt kiváltak a Szövetségből, más listákon indultak. Ugyanezek a listák nem vittek el sok szavazatot, ám a széthúzás, az egyet nem értés érzetét keltették sok választópolgárban. Többen attól is tartottak, hogy szavazatuk éppen ezért – mivel a magyar ajkú politikusok között nem látták az összhangot – elveszik. Emiatt sok magyar választópolgár inkább olyan szlovák pártoknak adta a szavazatát, akikről tudták, hogy biztosan bekerülnek a parlamentbe. Az is hozzátett a rossz eredményhez, hogy bizonyos médiumok ellenünk dolgoztak, illetve egyes közvélemény-kutató intézetek bőven alulmértek bennünket.

Miután nem sikerült a Szövetségnek a bejutás, a párton belül több olyan vélemény is született, hogy más irányvonalakat kellene meghatározni, valamint hogy a Szövetségnek változtatnia kéne valamelyest az eddigi politikáján. Mi erről a véleménye?

Tény, hogy parlamenti mandátumokat nem szereztünk sem az országgyűlési, sem pedig az EP-választásokon, viszont a megyei és a helyhatósági voksolásokon nagyon jól szerepeltünk. Fontos megemlítenünk azt is, hogy most már valóban egyedüli szlovákiai magyar párt maradt a Magyar Szövetség. Manapság, aki magyar ajkú, releváns és politikában aktív szereplő, szavazói támogatottsággal rendelkezik, mind ebben a pártban politizál. Kiemelten fontosnak tartom, hogy Félről ne egy „fél párt” térjen haza, illetve hogy egységesek maradjunk és támogassuk egymást. Félő, ha ez nem így történik, akkor a párt nagyon gyorsan elveszítené a meglévő bázisát és zuhanna le 2%-os támogatottságra. Onnan pedig már nincs az az elnök – legyenek bármilyen rendkívüli víziói, tehetsége –, aki vissza tudná tornázni a pártot a parlamenti bejutáshoz szükséges szintre.

Ha ön lesz a Magyar Szövetség új elnöke, mik azok a lépések, amiket legégetőbbnek érez, amiken leggyorsabban változtatna?

Azt a csapatszellemet és küzdeni akarást, amiket a régiónkban tapasztalunk, átültetném az országos szervezetbe és más régióba is. Fontosnak tartom tisztázni a párt belső szabályzatát, hogy mindenki számára egyértelműek legyenek a játékszabályok és el tudjuk kezdeni az építkezést. Úgy kell építkeznünk, nem feladva az etniaki alapon alapuló politizálást, hogy akár egyedül is be tudjunk jutni három év múlva a parlamentbe. Addig még sikeresen kell vennünk a megyei és helyhatósági választásokat. 2027 elején pedig meg kell vizsgálnunk, állunk-e 6-7 %-ra, hogy egyedül esetleg pár más nemzetiségű meghatározó személlyel, kisebb párttal a listánkon vágunk-e neki egyedül a választásoknak, vagy pedig egy nagyobb szövetségben akár több más párttal is. A lényeg,  hogy  biztosra kell mennünk. Nem lehet már kérdés a választásokon bejutás, csupán a képviseletünk nagysága, mert ebben az esetben azon választók is ránk fognak szavazni, akik eddig féltek, hogy elveszik a szavazatuk. Hiszem, hogy 8-10 fős magyar képviselői csapatot be tudunk vinni a Szlovák parlamentbe a legközelebbi választásokon!

fotó: Cziprusz Zoltán FB oldala (szerkesztőség által szerkesztve)