A múlt hétvégi brüsszeli EU- csúcstalálkozón több kérdés is felmerült, ami közvetlenül Szlovákiát érinti. Ezek között szerepel annak az összegnek a kifizetése, amit az Ukrajnának küldött segítség fejében kapnak a tagállamok. Azaz kapnának, de egyelőre Magyarország blokkolja a források ötödik részletének kifizetését.
Minél tovább blokkolják a pénzt, annál kevesebb jut az egyes országoknak, ugyanis időközben mind többen igénylik, így a meglévő keretösszeg többfelé osztódik.
Robert Ficot megkérdezték, hogy tárgyalt- e erről magyar kollégájával, és milyen lépéseket fontolgat? A szlovák kormányfő megerősítette, hogy beszélt Orbán Viktorral, de ezt az ügyet nem érintették. Továbbá röviden csak annyit közölt, hogy meg fogja védeni országa érdekeit.
Pedig a pénzre nagy szükség lenne, mert Olaszország visszavonja korábban Szlovákia rendelkezésére bocsátott légvédelmi rendszerét. Ez katonai szempontból kockázatos lehet, és minél előbb pótolni kellene.
Szlovákia a Magyarország által bojkottált EU-s pénzből S-300-as légvédelmi rendszert, és MIG-29-es vadászgépeket szeretne vásárolni.
A nemzetállami vétónak, amely mellett Orbán Viktor és Robert Fico határozottan kiáll, ilyen következménye is van.
fotó: Robert Fico facebook oldala