A Smer-SD, a Hlas-SD és az SNS elnökei biztosították egymást, hogy a kormánykoalíciónak továbbra is megvan a parlamenti többsége, és garantálták a fontos törvényekhez szükséges szavazatokat, beleértve a konszolidációs csomag és a tranzakciós adó elfogadását. Erről a szerdai koalíciós tanácson született egyezség – tájékoztatott a kormányhivatal.
A pártelnökök tárgyaltak a Zuzana Dolinková (Hlas-SD) egészségügyi, Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális és Boris Susko (Smer-SD) igazságügyi miniszter elleni ellenzéki bizalmatlansági indítványokról is. „Semmi ok a leváltásukra, és a kormánypárti képviselők ennek szellemében fognak szavazni” – tette hozzá a hivatal. Ezekre a szavazásokra a most zajló parlamenti ülésszak végén kerül sor.
A konszolidációs csomagról kedd (október 1.) óta tárgyal második olvasatban a parlament, a szavazás csütörtökön (október 3.) lesz, utána közös sajtótájékoztatót tart a hátrom pártelnök.
Andrej Danko, az SNS elnöke reméli, hogy a koalíció egységesen támogatni fogja a kormányt a konszolidációs csomagról való szavazás során. Szerinte az előző kormányok felelőtlen kormányzása miatt kell most kemény döntéseket meghozni. „Büszke vagyok azonban arra, hogy az SNS megvédte a minisztériumai érdekeit. A konszolidáció ellenére alacsonyabbak lesznek a szállásadók és a vendéglátóhelyek adóterhei. Segítettük a vállalkozókat és a kis cégeket, ugyanakkor több pénz jut majd a sportra, a turizmusra és a kultúrára” – fogalmazott Danko a közösségi hálón közzétett nyilatkozatában.
tasr