A KDH felszólította a kormányt, hogy már idén kezdjen el önmagán takarékoskodni


Szükség van a kiadások visszafogására, de a kormánynak ezt magán kell elkezdenie, és még az idei évben – jelentették ki az ellenzéki KDH képviselői pénteki sajtótájékoztatójukon.

„Kiszámoltuk, hogy ha az államigazgatás az év végéig 10%-kal csökkentené a kiadásait, ami lehetséges, egyáltalán nem jelentene gondot, akkor körülbelül 400 millió eurót takarítana meg. Ez az összeg körülbelül a fele annak, amit jövőre akar beszedni minden állampolgártól a kormány a hozzáadottérték-adó emelésével” – jelentette ki Jozef Hajko, a KDH képviselője. Szerinte elegendő lenne egy rövidke kormányrendelet, amely erre kötelezné az egyes minisztériumokat.

Martin Štuk, a mozgalom közigazgatási szakértője rámutatott, pontosan az év végén ugranak meg az egyes minisztériumok kiadásai, ezt kell kihasználni és visszafogni a jelenlegi helyzetben. Takarékoskodni lehet például az év végi megrendeléseken, közbeszerzéseken, külső szolgáltatások megrendelésén.

Hajko hozzátette, egyelőre semmit nem halottunk arról, maga az állam hogyan akar takarékoskodni. „Csak azt halljuk, hogy jövőre 2,7 milliárddal többet akar beszedni a lakosságtól, a vállalkozóktól, a munkaadóktól és a munkavállalóktól.

Ennek terheit 60%-ban közvetlenül a lakosság viseli, 35%-át a vállalkozók, deennek következtében ismét csak a lakosság, mert a terhek egy részét az áremelésekkel a lakosságra hárítják. És csak nevetséges 5%-ot tesz ki az állam takarékoskodása” – sorolta a képviselő.

A mozgalom azt javasolja, a kormány vonja vissza a konszolidációs csomagot a parlamentből, dolgozza át és a költségvetési tervezettel együtt terjessze be ismét.

TASR

fotó: pexels