A Hlas-SD elnöksége egyhangúlag azt javasolta pártkongresszusnak, hogy Matúš Šutaj Eštok belügyminisztert és jelenlegi pártmenedzsert válasszák a Hlas-SD új elnökévé. A házelnöki poszt esetében Richard Rašit, a Hlas-SD alelnökét és befektetési minisztert támogatják. A TASR-t Karolína Ducká, a párt szóvivője tájékoztatta.
Šutaj Eštokot Peter Pellegrini jelenlegi pártelnök javasolta az elnökségnek. Pellegrini, államfővé választása után, június 1-jén, a kassai (Košice) pártkongresszuson lemond a pártelnöki tisztségről. „Ezekben a nehéz időkben a pártnak szüksége van arra az energiára és elszántságra, amelyet Matúš sokak számára megtestesít” – állapította meg. A leendő államfő azt is jelezte, hogy felfüggeszti a párttagságát.
Az elnökség továbbá azt javasolta, hogy a párt vezetőségébe egy ötödik alelnök is kerüljön. Erre a pozícióra Tomáš Drucker oktatásügyi minisztert és elnökségi tagot választanák. Ezenkívül megerősítették, hogy a parlamenti választások eredményei és a koalíciós szerződés alapján a Hlas-SD felelős a házelnöki poszt betöltéséért. Kitartanak Richard Raši jelölése mellett.
A kormányfő elleni merényletet a Hlas-SD elnöksége a demokrácia elleni merényletnek tartja. A társadalmi feszültségek csökkentésére és a szándékos gyűlöletkeltés megszüntetésére szólítottak fel. Kijelentették, hogy a párt ebben a nehéz időszakban is stabilizáló politikai tényező marad Szlovákiában, és továbbra is a kormánykoalíció stabil tagja lesz. “A párt a megalakulása óta elutasítja a gyűlöletkeltő konfrontációt, és politikájával továbbra is hozzájárul a társadalom megnyugtatásához” – tette hozzá a szóvivő.
TASR
fotó: flickr