Naivitás elvárni a kormánykoalíciótól, hogy a nemzetiségi jogok kérdésében előrelépés fog történni – mondja lapunknak adott interjújában Bukovszky László. Az október végén leváltott korábbi kisebbségi kormánybiztost lehetséges utódjáról, az Orbán-Fico barátságról és a Most-Híd választási bukásáról kérdeztük.

Kezdjük a közelmúlttal, azaz az előrehozott választások magyar szempontú értékelésével. Ezen belül is a Most-Híd bukással felérő eredményével – már csak azért is, mert a közvélemény számára az ön neve ehhez a párthoz köthető, még akkor is, ha sosem volt – sem most, sem korábban – tagja a Hídnak. Mi volt az oka Solymos Lászlóék megsemmisítő választási vereségének?

Ne szépítsük: valóban kudarcról van szó, de nemcsak a Kékek-Most-Híd, hanem általánosabb értelemben a szlovákiai magyarság vonatkozásában is. Ahhoz azonban, hogy a Híd kudarcáról beszéljünk, ismerni kell azt a folyamatot, amely oda vezetett, hogy az ős-hidasok kiléptek a Szövetségből. Leszögezem: valóban nem voltam sosem a párt tagja, tulajdonképpen 2016-ban léptem fel a nagypolitika színpadára, amikor Sólymos László megkeresése után kineveztek kisebbségi kormánybiztosnak még a harmadik Fico-kormány idején. Ezt megelőzően szakmai kapcsolatban álltam a Híddal – leginkább Rudolf Chmelnek köszönhetően. De visszatérve az eredeti kérdéshez: a hidasok távozását a Szövetségből elfogadtam és támogattam, hiszen úgy ítéltem meg, hogy a politikai kommunikáció és a politikai kultúra a közös magyar párton belül nem jó irányba indult el. Olyan témák törtek a felszínre a Szövetségen belül, amelyeknek ugyan kedvező volt társadalmi fogadtatása, de populista üzenetekkel bírtak. Ez pedig az én belső meggyőződésemmel teljesen ellentétes volt.

Vélhetően Gyimesi György megnyilatkozásaira és kommunikációjára gondol.

Mindenki tisztában van vele, hogy a Sólymos László vezette hidasok miatta hagyták ott a Szövetséget. Személy szerint azzal a retorikával, amit Gyimesi képviselt, sosem tudtam azonosulni, vegyük akár az lmbtq-témát, akár bevándorlás, a covid-járvány kérdését, vagy éppen az oroszok ukrajnai katonai agresszióját. A szlovákiai magyarságtól távol állt eddig ez a fajta agresszív politikai kommunikáció és populizmus. Ezért láttam helyénvalónak a hidasok kilépését, hiszen az arról is szólt, hogy tartjuk-e magunkat bizonyos általános elvekhez, értékekhez.

A választási eredmények mégsem azt igazolták, hogy az önök által képviselt értékek lennének fontosak az emberek számára.

Ez abszolút így van. Nyilván ennek több oka is van. Az egyik az lehetett, hogy kevésnek bizonyult az a rendelkezésre álló 3-4 hónap, amely idő alatt egy új pártot meg lehetett volna szervezni. Ez ennyi idő alatt képtelenség. Azt ugyanakkor el kell ismerni, hogy ha a számarányokat nézzük, akkor az a 0,26 százalék, amit a Kékek-Most-Híd kapott, eltörpül amellett, amit a Szövetség kapott. Szomorú, hogy ha a két párt eredményét összeadjuk, még ez sem biztosította volna a parlamenti részvételt a közös magyar pártnak. Az is sokatmondó, hogy Dél-Szlovákiában voltak olyan járások, ahol a választási részvétel jóval elmaradt az országos átlagtól. Jól tudjuk azt is, hogy a szlovákiai magyarok körében is nagy népszerűségre tett szert Robert Fico, a Hlas és a PS is. Másodsorban elszomorító, hogy ha figyelembe vesszük a választási kampányt és az eredményeket, csaknem minden politikai párt hangos populizmussal tudott csak révbe érni.    

Utólag visszatekintve hogyan látja: nem volt teljesen elhibázott döntés a választások előtt néhány hónappal kilépni a Szövetségből és egy teljesen új formációval megkísérelni a bejutást?

Nem ismerem alaposan azokat a belső viszonyokat, amelyek befolyásolták a Híd választásokra való felkészülését, de azt gondolom, hogy a Szövetségből távozó ős-hidasok elhitték, Dzurinda még mindig komoly ismeretséggel és népszerűséggel bír a szlovák választók körében. Bebizonyosodott azonban, hogy egyedül a volt miniszterelnök személye már nem elég egy legalább három  százalékot jelentő eredményre sem. Egyébként borzasztóan hiányolom, hogy a szlovákiai politikai pártok közül hiányzik egy életképes jobbközép formáció. Akik korábban ezt képviselték, teljesen szétforgácsolódtak, és nincs most olyan csoport, amely képes lenne egy erős alternatívát felállítani Robert Ficóval és pártjával szemben. Pillanatnyilag ugyanis ott vagyunk, hogy létezik egy baloldali Smer, illetve Hlas és van egy liberális PS. Ez utóbbi a vidéki konzervatív és a hagyományos jobboldali szavazókat képtelen megszólítani. Nincsenek jelen pillanatban a szlovákiai politikában olyan személyiségek, akikben látnám azt a potenciált, hogy képesek lennének egyesíteni a jobboldalon található törpepártokat. Sajnos amit viszont látok: hiúságot és politikai egókat. Azaz olyan személyiségeket, akik önmagukat előtérbe helyezve és önmagukra építve, de mindenféle kompromisszum nélkül próbálják a választók töredékét megszólítani. És a szakmaiságról meg már ne is beszéljünk…

A választási fiaskó után hogyan látja az „ős-hidasok” helyzetét: van-e még jövőjük?

A Hídon belül mindig is létezett egy progresszív, tenni akaró és szakmailag felkészült gárda. Személy szerint nagyon sajnálnám, ha azok az emberek, akik ide tartoznak, lemorzsolódnának. Ha viszont az a kérdés, hogy mi lesz magával a Híddal, akkor azt kell mondanom: ezt a kérdést talán ma még senki sem tudja megválaszolni, de nem is én vagyok rá hivatott. Elképzelhetőnek tartok egy olyan forgatókönyvet, hogy előbb-utóbb sikerül megtalálniuk azt a szlovák partnert a jobboldali pártok között, amellyel eszmei és világnézeti szempontból is azonos értékeket vallanak. Azt sem zárom ki ugyanakkor, hogy a hidasok útja valahol még egyszer találkozik a Szövetség útjával. Bár kétszer ugyanabba a folyóba nem illik belelépni.

A felvidéki magyarságnak az elmúlt parlamenti ciklushoz hasonlóan ezúttal sem lesz parlamenti érdekképviselete. Mit árul el ez a felvidéki magyarokat képviselő politikusok és pártok teljesítményéről?

Sajnos a Szövetség eredménye is csalódást keltő és semmiképpen sem nevezhető sikernek, még akkor sem, ha ők maguk történelmi eredményről beszélnek. Nem beszélhetünk sikerről, ha egymást követő öt választáson sem tudod elérni azt a küszöböt, amely parlamenti mandátumokat jelentene. A Szövetség, illetve elődpártjai azonban éppen itt tartanak. Tény, hogy az elmúlt egy évtizedben gyökeresen megváltozott a szlovákiai magyarság társadalmi struktúrája és igénye. Az etnikai politizálás ma már kevésbé képes megszólítani a szavazókat – különösen a fiatalokat. A Szövetség jól láthatóan erre nem tudott reagálni, és inkább a kisebbségellenesség (lmbtq), az ukrán-orosz konfliktus, valamint a migráció témáját helyezte előtérbe kampányában. Ezek csupán a törzsszavazókra hatottak, kevésbé rezonáltak a fiatalabb generációkban. Ha több figyelmet kaptak volna a politikai-gazdasági stabilitást érintő kérdések a kampányban, kevesebben mentek volna el Robert Ficóra és Peter Pellegrinire szavazni a déli régiókban. Ha tehát most az etnikai politizálás jövőjéről beszélünk, akkor az véleményem szerint azon áll vagy bukik, hogy létre tud-e jönni egy igazi gyűjtőpárt. Olyan, amely valóban képes megszólítani a szlovákiai magyar választópolgárok teljes spektrumát. Olyan, amelyben mindenki megtalálhatja elvárásait és számításait – társadalmi státuszra és generációs különbségekre való tekintet nélkül. Mert, ha továbbra is csak populista üzeneteket fogalmazunk meg, sosem fogjuk tudni azokat megszólítani, akik most hiányoztak az öt százalék eléréséhez.

Mit vár kisebbségi ügyekben a legújabb Fico-kabinettől?

Ha erre a kérdésre keressük a választ, előbb fel kell tennünk egy másik kérdést. Mégpedig azt, hogy mit kínáltak a kormánykoalíciót alkotó pártok a kampányban vagy még azt megelőzően a nemzetiségeknek kisebbségi ügyekben. Sajnos azt látjuk, hogy semmit. Sem a Smernek, sem a Hlasnak, sem az SNS-nek nincsen kisebbségi programja. De miért is lenne? Számukra ez nem téma! Éppen ezért naivitás elvárni a koalíciótól, hogy a nemzetiségi jogok kérdésében előrelépés fog történni. A status qoutól többre nem számítok, sőt… Ugyanakkor úgy látom, hogy nagy kihívás előtt áll az ország kisebbségi politikája, hiszen hiányzik az az intézményi háttér, ami biztosítaná a jogbővítést. Ha tehát arról beszélünk, hogy mire lenne szüksége a szlovákiai nemzetiségi kisebbségeknek kormányzati szinten, akkor a legelső lépés az intézményes háttér megerősítése kellene, hogy legyen. Ezt az intézményes hátteret aztán következő lépésként tovább lehetne erősíteni egy kisebbségi hivatal létrehozásával. Ha azonban marad minden az eddigi felállásban és a jelenlegi körülmények között, akkor leginkább a kisebbségi kormánybiztos jogköreinek bővítésére lenne szükség.

Ehhez képest nemhogy bővítenék, hanem úgy látszik, hogy meg is szüntetik ezt a hivatalt. Önt a régi-új miniszterelnök október végén felmentette tisztségéből. Mennyire érte ez önt váratlanul?

Természetesen meglepett és váratlanul ért ez a gyors forgatókönyv. Bő egy hónapja nincs betöltve a kormánybiztos pozíciója, ami óriási károkkal jár. Úgy fest, a kormány négy éves jogalkotási tervezetébe egyetlen egy feladat sem kerül, ami a kisebbségi jogszélesítést célozná meg. Ugyanúgy az ország jövő évi költségvetésébe sem került bele a kisebbségi nyelvek használatát támogató pénzügyi keret biztosítása, amit még én kezdeményeztem. Ezeket mind a kormánybiztosnak kéne kezdeményeznie a mostani folyamatban. Ugyanakkor csak zárójelben jegyzem meg, a kormánybiztos titkárságának fiókjában ott hever az átfogó törvénytervezet a nemzeti kisebbségek jogállásáról.

Mire számít ebben az új helyzetben: ki lehet az utódja?

Találgatásokat olvashattunk az utóbbi hetekben eleget, de erre vonatkozó pontos értesülésem nincs. Egy azonban garantált, biztosan akad valaki, aki végül is kötélnek áll Ficóék elképzelése alapján. Egy biztos: konkrét feladatok és politikai hátszél nélkül teljesen leépül a biztos valódi szerepe.

2016-ban került a kisebbségi kormánybiztos tisztségébe. Kormányokon átívelően vezette ezt a hivatalt. Melyik kabinet alatt sikerült a legtöbbet elérnie és elképzeléseiből megvalósítania?

Izgalmas kérdés, hiszen a hét és fél évig tartó megbízatásom alatt öt miniszterelnök, Fico, Pellegrini, Matovič, Heger, Ódor váltotta egymást. Nagyon különböző időszakok voltak ezek. Az elsőben volt mögöttem a legerősebb a politikai támogatás, hiszen az engem jelölt Híd akkor a kormány tagja volt. Ekkor meglehetősen bátran lehetett mozogni a pályán. Az azt következő időszakban, Igor Matovič kormánya alatt feladataimat elsősorban a kabinet ambiciózus kormányprogramja szabta meg. Tartalmazta például egy átfogó kisebbségi törvény elfogadását, valamint feltételezte a kisebbségi hivatal létrehozását és a kisebbségi nyelvtörvény módosítását is. Ám ezekből az ambiciózus tervekből nem sok valósult meg: a feladat ugyan adott volt, de 2022 derekától már nem volt meg hozzá a politikai támogatottság, annak ellenére, hogy mindhárom feladat javaslat szintjén elkészült. Ez a mostani időszak a legkedvezőtlenebb, hiszen nincs politikai képviselete a szlovákiai magyarságnak a parlamentben és a kormányban és a Fico-kabinet fényévekre van a kisebbségi jogok bővítésétől. Bárki is lesz tehát az utódom, nagyon nehéz feladata lesz.

Mit gondol, az Orbán-Fico barátságból tud-e majd profitálni a Szlovákiában élő magyar közösség? Képes-e bizonyos kulcsfontosságú ügyekben (pl. kisebbségi törvény megalkotása) a magyar kormány nyomást gyakorolni a szlovák kormányzatra?

Attól tartok, hogy ez a szövetség megmarad a külpolitika – különösen az uniós politika – területén. Orbán Viktor már a múltban is elmondta, kerülni szeretné a kényes témákat, amelyek terhelnék a két állam kapcsolatát, ebből adódóan nem várok jelentős előrelépést. Mondom ezt annak ellenére, hogy viszont az 1995-ben aláírt szlovák-magyar Alapszerződés csaknem minden keretet megad erre. Sokszor elmondtam: a magyar érdekképviselet hiánya azt eredményezi, hogy a mindenkori szlovák államhatalom nem érzi kényszerét annak, hogy a minket érintő kérdésekben sarkalatos döntéseket hozzon. Egyszerűen nincs szereplő, aki erre rákényszerítse az adott kormányzatot. Ezért volt jó, hogy korábban kormányzati tényezőként ott volt az MKP, vagy a Híd. Abban a helyzetben, amiben most vagyunk, természetesen felerősödik a mindenkori magyar kormány szerepe és felelőssége. Kérdés, hogy a magyar kormány fel akar-e vetni Szlovákia irányába olyan ügyeket, amelyek számunkra és megmaradásunk szempontjából nagy jelentőséggel bírnak. És ha képes, milyen eredményeket hozhatnak ezek a felvetések. Ezek a jelenlegi legfontosabb kérdések, melyek akár hosszútávon is meghatározhatják a szlovákiai magyar közösség megmaradását és fejlődését.