Csókolom, Erzsi néni! Remélem, jól van! Ugye, nem fázik? Képzelje, idelent olyan hirtelen köszöntött be az ősz komorabb arca, hogy most nagyon sokan szipognak meg tüsszögnek, mert a forróságból hirtelen didergősre fordult az idő. De ahol maga van, Erzsi néni, ott biztosan kellemes a lég. Ringató szellő fújdogál, langymeleg simogatja az arcát, Isten keze a lelkét. Jaj, bocsásson meg nekem, Erzsi néni, hogy zavarom! Látja, milyen tiszteletlen vagyok?! Csak jövök, és hadarok, nem is figyelve arra, talán épp terhére vagyok. Bár... ezt mégsem hiszem. Mert Erzsi néni mindig olyan jó volt, olyan mosolygós, olyan kíváncsi a világra. Nem is tartom fenn tovább, csak megköszönni jöttem. Megköszönni, hogy amit a Jóisten Arany János tollának hegyére kent, azt Erzsi néni mottójául választotta, 100. születésnapján pedig velem, a néha talán túlságosan is túlfűtött firkásszal megosztotta. Köszönöm, Erzsi néni! És higgye meg: ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írni fogok! Mert ezzel tartozom az olyan lelkeknek, amilyen a magáé is, Erzsi néni!

„A templomban az első padsorban ült. Olyan volt mint egy tünemény, ahogy belibbent az Isten házába. Hófehér haja keretezte bájos arcát, zöld pelerin, pörge kalap, tűzzománc lánc a nyakán; saját kezűleg kötött énekeskönyvét sokszor megcsodáltuk. Tartása, karakánsága elpecsételő volt. Nem élt álomvilágban, pontosan látta, követte, merre megy a világ. Imádkozott az övéiért: Isten óvó kezébe helyezte mindazokat, akikhez szívesen fordult”

– méltatta Vavrikné Szarka Erzsébet festőművészt Fazekas Zsuzsanna lelkipásztor. Századik születésnapja lett volna, ha megéri. Így aztán a főszereplő, a művész maga, testi mivoltában nem volt jelen a Duna Menti Múzuem Zichy-palotai galériájában nyílt emléktárlaton. Testben nem, lélekben annál inkább. Mert bár valóban alaposan elromlott odakint az idő, erős szelek fújtak, kellemetlen eső szakadt az emberek nyakába, a teremben mégis kellemes volt. Meleg és valamilyen édeskés, finom illat. Talán egy pár csepp parfüm, talán a Vavrik-szalonnak nevezett kiállítási tér patinás foteljeinek otthon-illata.

„Ne rohanj, várd meg a lelked! – mondta egyszer, amikor találkoztunk, és én épp sietőben voltam. Mindig lehetett tőle tanulni. Sáfárkodott azzal, amit Istentől kapott: az életörömet, a szeretetet, a tehetséget, melyek mind-mind megjelennek vásznain. Gazdag örökösei vagyunk Erzsi néninek! Nemcsak hagyatéka és csodálatos alkotásai, hanem élete példája miatt is”

– tette hozzá a tiszteletes asszony.

Szabó Csekei Tímea, a Komárom Város Polgármesteri-díjával, valamint a Komáromi Zsidó Hitközség Kehila-díjával kitüntetett művészettörténész, muzeológus bemutatta a kiállítást a megnyitó közönségének. Elmondta, hogy a tárlat összeállítása során sokszor találkozott és beszélgetett Erzsi néni lányával és unokájával, valamint sok irat is segítségére volt. Erzsi néni ugyanis mindig lelkesen lejegyzett, dokumentált mindent, ami felkeltette az érdeklődését.

„Olajképeket és akvarelleket csodálhatnak. A Vavrik-szalonnak nevezett térbe kerültek Erzsi néni kedvenc foteljei, kerek asztalkája. A lelassítás, az elcsendesedés, a magunkba fordulás színtere ez. Kedvencei voltak a napraforgók: megjelennek szintén a kiállítás anyagában, ahogyan az ablak-motívumok is. Erzsi néni nagyon szeretett családfákat rajzolni. Külön egységet biztosítottunk a »
templomépítő ősöknek, végvári hősöknek«, a tűzzománc címereknek. Erzsi néni még idősebb korában is szívesen kísérletezett új technikákkal”

– taglalta a tárlatot a művészettörténész. Hozzátette, amikor ismerősei körében ennek a kiállításnak a megszervezéséről mesélt, két szívhez szóló emléket tártak fel előtte.

„Az egyik az volt, hogy Erzsi néni készítette a legfinomabb palacsintatortát. A másik pedig egy család vallomása, miszerint neki köszönhetik, hogy nem lettek kitelepítve.”

Paterka Pál köszöntő szavai után Dráfi Mátyás Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész szavalta el Ady Endre Köszönöm, köszönöm, köszönöm című versét. A komáromi Művészeti Alapiskola pedagógusai, Fekete Katalin és Fekete Vince Antonín Dvořák Nagymama című művével varázsolták el a közönséget.

fotó: a szerző