Több mint 1,1 millió euróból épült meg a Csallóközi Múzeum új lelettára


Befejeződött a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum új lelettárának építése. Ez az adminisztratív és raktárépület elsősorban a gyűjtemény tárolására szolgál majd. Az építkezést a Nagyszombat Megyei Önkormányzat költségvetéséből finanszírozták, a beruházás értéke több mint 1,1 millió euró – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a megyei hivatal kommunikációs osztálya.

„Az épületet modern technológiával szereltük fel, restauráló műhelyt és modern, többfunkciós könyvtárat és archívumot alakítottunk ki benne. A múzeumunk munkatársai számára külön helyiségeket alakítottunk ki, hogy megfelelő feltételek között végezhessük a munkájukat” – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

A lelettár a Sárga kastély, azaz a múzeum közelében épült fel. Az épület a földszinttel és az alagsorral együtt összesen közel 300 négyzetméter alapterületű. Az alagsorban a restauráló műhely mellett konzerválóműhelyt is kialakítottak.

Az első emeleten vannak az adminisztratív helyiségek. „Az irodák átköltöztetésével hely szabadul fel a Sárga kastély történelmi épületében, az átalakítás után modern kiállítótér lesz itt” – tette hozzá a megye.

TASR

Fotó: Szeder László, Wikipédia