Színvonalas falunapi rendezvény Apátújfaluban


Immár hagyománynak számít a Nagykürtösi járásbeli Apátújfaluban, hogy Szent István államalapító királyunk napjához legközelebb eső szombaton tartják a falunapi ünnepséget. Idén augusztus 17-én kora délután ünnepi szentmisével vette kezdetét a rendezvény, ezt követően került sor Szent István szobrának megkoszorúzására a testvértelepülések képviselőivel közösen. 

A község polgármester asszonya, Sabó Nikolett ünnepi beszédében méltatta Szent István király nagyságát és hagyatékát, aki több mint ezer éve megszervezte a magyar államot, és elválaszthatatlanul a keresztény Európa részévé tette. Örömének adott hangot, hogy Apátújfalu azon települések közé tartozik, ahol méltóképpen megemlékeznek Szent István királyról.  Mint mondta, Krisztiáni Sándor szobrászművész alkotása 2001-től ékesíti a falu főterét, és mint fogalmazott, a lehető legjobb helyen áll, mégpedig a templommal szemben, amely mindannyiuk számára erős jelentőséggel bír.  Beszédénének végén István király Imre herceghez intézett intelemiből idézett néhány sort: „Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, és semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség…”

A koszorúzási ünnepség záróakkordjaként Jámbor Laura tolmácsolta Farkas Anna: Szent István ünnepén című költeményét, amelynek utolsó strófáját idézem: „Az új lisztból süljön áldott Magyar kenyér / Nemzetünknek Szent István boldog ünnepén /Egyetértés engedd, valósággá váljon / Minden cselekedetünk Hazát szolgáljon.”

Az impozáns községi parkban felállított színpadon a polgármester asszony kétnyelvű megnyitójában kiemelte,  falunapi  rendezvényüknek közösségmegtartó ereje van, találkozási lehetőséget biztosít a faluból elszármazottaknak az újbóli találkozásra, és a kötetlen szórakozásra. Köszönetet mondott a falu közmunkásainak, és mindenkinek, aki kivette részét az előkészületekből. Azzal zárta beszédét, hogy „ne azt keressük, ami széthúz és megoszt bennünket, hanem azt, ami összeköt. Ha ez szerint cselekszünk, lehet, hogy nem az egész világ, de legalább Apátújfalu egy szép hely lehet”.

A rendezvény szórakoztató programja a helyi óvodások szereplésével indult. Őket követte a megfiatalodott Labdarózsa női éneklőcsoport bemutatkozása. Szép énekeiket a csoport vezetője, Ján Ďurík kísérte tangóharmonikán. Feldobta a nagyszámú közönséget a magyar mulatós popzenét játszó MC Hawer és Tekknő produkciója. A műsor további részében a fiatalok vették birtokukba a világot jelentő deszkákat. A Zumba egy csodálatos, szórakoztató, örömteli tánc, az élet tánca. Nos, ebből mutattak be fergetesges összeállítást  a nagycsalomjai alapiskola  táncos lányai, fiúi. Ismert slágerek előadásával lopta magát a nézők szívébe a zsélyi, mindössze 7 éves Lavrík René Márió. A húros, pengetős hangszert, a hárfát szólaltatta meg nagy átéléssel a helybeli Jánoska Barbi.

Nagy tapsot kapott az ipolybalogi Művészeti Alapiskola ifjú tehetségei, név szerint is Miskey Matild, Kukucska Zoltán és Ďurík Matúš, mind a hárman apátújfaluiak, furulya-, ill. zongorajátéka, hasonlóképpen az iskola énekkara is. Annak ellenére, hogy még csak egy éve alakult meg  tizenéves fiatalokból a csábi Fata Morgána formáció, a közönség háromszor is visszatapsolta őket a színpadra. Hasonló sikerrel mutatkozott be a rendezvény záró programjaként a Kingfishers (Jégmadarak) együttes is.

Nagyon sokan, és érthető izgalommal várták az értékesebbnél értékesebb tomboladíjak kisorsolását, hiszen a 70 díj között a mosógép számított fődíjnak, és mintegy 2. és 3. díjnak a két színes televízió.

Bizony már a Hold is jócskán fent járt az égbolton, amikor Tomi lemezlovas úgymond munkához láthatott a fiatalok nagy örömére. 

fotó: a szerző