Színes kezek a még színesebb Bögellőért


A hivatalos farsang hivatalosan utolsó szombatján (azért eme furcsa bevezető, mivel évek óta láthatjuk már, hogy rendezvényszervezés terén nem veszik oly szigorúan az egyház által korábban meghatározott dátumokat, így hamvazószerda után is többször találkozunk farsangi mulatságokkal, bálokkal) megtelt a bögellői kultúrház nagyterme: a legkülönfélébb jelmezekbe öltözött gyermekek zsivajától volt hangos. A főszervező, az Együtt Bögellőért polgári társulás minden követ megmozgatott, hogy vidám, ajándékokkal és meglepetésekkel teli délutánt varázsoljon. A rendezvényről, valamint a polgári társulásról Kosár Mónika elnöknő mesélt portálunknak.

„Egy éve alakult a polgári társulásunk, azzal a céllal, hogy élettel töltsük meg a falut. Sok ötlettel indultunk, olyanokkal is, amelyek korábban nem szerveződtek a községben. Tavaly húsvétkor nagy sikernek örvendett a tojáskereső játékunk, ez volt a társulás első akciója. Igazából ez egy olyan rendezvény, aminek más településeken hagyománya is van. Szintén ünnepkörhöz kötődött a Szeretetablak nevű játékunk: ez adventi ablaknyitogató, ami összehozta a falusiakat, együtt keresték az ünnepire díszített ablakokat, valamint minden helyszínen szeretetvendégség is várta a megérkezőket” – számolt be Kosár Mónia a kezdetekről.

„Nemcsak ünnepekhez szervezünk azonban rendezvényeket, hanem kirándulásokra is járunk, ugyanis a közös mozgásnak nemcsak közösség összekovácsoló szerepe van, hanem egyben a szabadidő egészségtudatos kihasználására is ösztönöz. Voltunk már a Bakonyban, a Gímesi várnál, idén a Zoborhoz készülünk” – tette hozzá.

A bevezetőmben említett farsangi mulatságnak nemcsak a gyermekek örültek, hanem, mint látnivaló volt, megihlette a szülőket is, főleg, hogy különdíjak kiosztását is megszellőztették a szervezők. A legjobb kézműves jelmez a rendkívül élethű mosógép lett, közönségdíjas lett a tanyasi bácsi (számomra inkább a világ legtündéribb Kukorica Jancsijának tűnt), Bögellő község önkormányzatának díját pedig a dobozos Barbie baba kapta. Minden beöltözött gyermek részesült azonban díjakban, melyeket helyi vállalkozók, családok, a faluban, illetve a környéken élők ajánlottak fel. A karnevált színesítették kézműves foglalkozások, valamint a Glamour zenekar fellépése is.