Tegye a szívére a kezét, és új jelentse ki: még sosem fordult elő, hogy egy látvány, egy épp átélt élmény arra ne késztette volna, hogy előkapja a telefonját, és fotózzon vele! Nagyon régóta társunk már mindennapjainkban a pillanat fotóban való megörökítése. Szeretünk hozzá visszatérni, szeretjük nézegetni. Emlékeket idéz, általuk – gondolatban – újra átélhetjük azt a mozzanatot. Megnyugtat és elégedettséggel tölt el.
Szabó László, a komáromi Duna Menti Múzeum fotográfusa egy egész világot préselt be a nagymegyeri volt zárdaiskola nagytermébe. Embereket, akik közül sokan nincsenek már köztünk, ám emlékük egy pillanatig sem halványul. Tájakat, amiket a természet naponta formál, így meglehet, ma már egészen más arcukat mutatják, mint amikor László megpillantotta. Fényeket, árnyékokat, színeket és homályokat. Mosolyokat és bánatokat. Örömöt és szomorúságot.
A több díjjal is kitüntetett Szabó László Fotópoézis című kiállítását fogadta be a Nagymegyeri 23. sz. Arany János Cserkészcsapat és a Fészek Polgári Társulás. A Fészek Ifjúsági Központ megtelt a tárlat megnyitóján.
Polák László, Ekecs polgármestere, egyben a kiállítás védnöke hangsúlyozta, amikor Nagymegyeren jár, mindig talál alkalmat, hogy körbejárja a Mátyás-fát, mert a csallóközi ember legfontosabb szimbólumait a természet szolgáltatja.
Ezek a szimbólumok képezik a fotográfus munkájának alapanyagát is. Elmondta, Szabó László fényképeivel mesteri hagyatékot hozott létre, ám munkássága nemcsak a képalkotásban merült ki, hanem könyvkiadással is megörvendeztette a közönséget.
A fényképész munkásságát AYA Gyarmati Mária Marianna festőművész méltatta. A kiállításmegnyitó hangulatát Kéri Denisa, ekecsi előadóművész dalai emelték. A június másodikáig megtekinthető tárlatot a szervezők ajánlják mindazoknak, akik szeretik csodálni és átélni a
fotó: a szerző