Régi gépek, masinák bűvöletében


Serke a Rimaszombati járásban a Rima folyó jobb partján fekszik. A maga 940 lakosával a térség nagyobb települései közé tartozik. Az idelátogatók számára vonzóak lehetnek a környék természeti szépségei, csakúgy mint a falu műemlékei – a kastély, kastélykert, református templom. A Wikipédia viszont nem említi, hogy a műemlékeken kívül akad itt más látnivaló is. Például a maga nemében érdekes és egyedülálló a Gépmúzeum, amely Szlovákia egyik legjelentősebb gépfejlődéstörténeti gyűjteménye.

Pohóczky Béla református lelkész fiával együtt – akire ráragadt a gépek szeretete, 1995-ben Serkében gépmúzeumot rendezett be, amely évente egyszer megnyitja kapuit a látogatók előtt. Ilyenkor  beindítják a gőzgépeket, traktorokat, masinákat. Nagy az érdeklődés iránta, Európából főleg németek jönnek, de érkeztek már látogatók Amerikából és Ausztráliából is.

A gépmúzeummal kapcsolatos kérdéseimre Ifj. Pohóczky Béla tiszteletes úr szívesen válaszolt.

Kinek az ötlete nyomán, mikor és milyen céllal jött létre a serkei Gépmúzeum?

Azzal a céllal jött létre, hogy tisztelettel adózzunk az elődöknek, akik ezekkel a gépekkel dolgoztak kemény munkával. Egy letűnt régi világot látunk itt. Minden gépnek megvan a maga története, történelme, származása. Még megemlíteném, ami igaz is volt, hogy az 1950-es években a kommunista ateista rendszer alatt magántulajdonban nem tarthatták meg ezeket a régi gépeket. Aki nem adta be, börtönnel fenyegették, börtönbe vitték a tulajdonosát, kulákoknak nyilvánították. Sem traktort, sem gőzgépet, sem cséplőgépet nem tarthattak magántulajdonban. Így emlékezzünk arra, hogy régen milyen gépekkel, eszközökkel dolgoztak, és  hogy ezek megmaradjanak a jövő számára. Az ötlet onnan született, hogy elmentünk egy mezőgazdasági múzeumba, Mezőkövesdre, és láttuk, mennyi minden van ott. Elhatároztuk, hogy mi is szeretnénk ilyen falusi múzeumot létrehozni.

Mit kell tudni a múzeum elindítójáról, elindítóiról?

A családunk volt elindítója az egész gépmúzeumnak. Saját erőnkből építettünk egy kis gépszínt, majd konzerváltuk a gépeket. Amikor beléptünk az unióba, akkor volt lehetőség szerezni, ha nehezen is, traktort, gőzgépet. Szerepeltünk a Duna TV-ben, a szlovák tévében, rádióban, és az újságokban is írtak rólunk. Sokan látták már a gépgyűjteményünket, vendégkönyvet is vezetünk. Ha valaki szeretné megtekinteni a gépmúzeumunkat, előzetesen kell bejelenteni: májustól augusztus végéig van erre lehetőség.

Hol, és milyen területen áll ez az egyedülálló gyűjtemény?

Saját udvarunkon, telkünkön van a gyűjtemény. Van, ami fedett helyen van, meg összezsúfolva egymásra rakva. Ezeknek fedelet kellene építeni, de a legtöbb szabad ég alatt van letakarva. Így nehéz karbantartani a gépeket. Ha tető alatt lenne az egész gyűjtemény, akkor a karbantartásuk is könnyebb volna. Csak sajnos sehonnan nem kapunk támogatást, sem alapítványoktól, sem szervezetektől. Saját erőnkből és nyomorúságunkból tartjuk fenn.

Mi mindent láthatnak a látogatók ebben a ritkaságnak számító múzeumban?

A gépkiállítási tárgyak az 1870-től 1945-ig tartó időszakot mutatják be. Láthatók amerikai, angol, cseh gyártmányú motorok, gépek, masinák. Stabilmotorok, veterán traktor, Fordson körmös traktor, gőzgép, lokomobil, kézi eszközök. Vannak szekerek, tűzoltószekér, darálók, morzsolók, szerszámok, és még sorolhatnám.

Ki gondoskodik a kiállítási gépek, tárgyak karbantartásáról?

Én és az édesapám tartjuk karban a gépeket, eszközöket. Ahogy már említettem is, senkitől, sehonnan nem kapunk támogatást, segítséget, ami nagyon fontos lenne az értékmentéshez. A tárgyak nagy része kint van a szabad ég alatt, mert nincsenek épületeink, ezért jobb híján télen takaróval takarjuk le, de sajnos így is beáznak.

Milyen a gépmúzeum látogatottsága?

Minden évben júniusban van a Gépnapunk, akkor a tárgyak ki vannak rakva. Ekkor indítjuk a motorokat, a traktort, befűtünk a gőzgépbe, ami a cséplőgépet hajtja. Láthatók a szekerek, a tűzoltószekér, valamint modellek, makettek is. Ezen a napon sokan látogatnak el hozzánk, és nemcsak a környékről, hanem távolabbi helyekről is. Voltak látogatóink Csehországból, Németországból, Olaszországból, Angliából, és természetesen Magyarországról is. Minden alkalommal a gépnapi rendezvényünk szabadtéri istentisztelettel kezdődik, mivel lelkészek vagyunk. A gépek beindítása és megtekintése után szeretetvendégségre invitáljuk a látogatókat. A serkei nyugdíjasklub asszonyai készítik el az ebédet, utána folytatódik a gépszemle. Általában 200-300, de volt már 500 látogatónk is a gépnapon.

Ahogy említette, nem kapnak sehonnan anyagi támogatást, de részesülnek legalább erkölcsi elismerésben?

Idén májusban édesapámat a Hofherr-Dutra Emléktársaság tiszteletbeli tagjává választotta. Évekkel ezelőtt az emléktársaságtól Emléklapot kapott a XVI. Jubileumi Gépbemutató múltidéző rendezvényen veterán gépének kiállításáért, bemutatásáért, valamint személyes támogató és művészeti közreműködéséért, amellyel annak műszaki, erkölcsi és kulturális színvonalát elismerésre méltóan emelte.

fotó: Ifj. Pohóczky Béla archívumából