Ajkaikon él a népmese


Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt egy kis sziget, annak a kis szigetnek volt egy lakója, aki pap volt. Ennek a papnak volt egy kis fia, akit – mert igen erős volt – Medve Jankónak hívtak.” Lehet, épp ez, a Medve Jankó című mese volt Ipolyi Arnold kedvence, mert főhősének egy paphoz volt kötődése. Ám az is meglehet, nem is volt kiemelten legkedvesebb műve, mert talán az összeset szerette. Ahogyan szívén viselte a népet is, az egyszeri embereket, akik az életükből, hétköznapjaikból merítették csodás történeteiket. Sok egyéb műve mellett Ipolyi Arnold népmesei gyűjtést is hagyott az utókorra. Az utókorra, mely az ő áldozatos folklór munkáját népmesemondó verseny életre hívásával köszönte meg. Mért élővé kell tenni a leírt mesét, dalszöveget, kottát! Élővé, élvezhetővé, korokon átívelővé.

fotó: Csemadok Első Kézből facebook oldala

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg az Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyt, melynek országos döntőjére ismét Gombaszögön került sor. A verseny töretlen népszerűségnek örvend. A gyerekek könnyen megszólíthatóak, megfoghatóak a mesék világával. Az is nagyon pozitív és előremutató, hogy egyre több versenyző készül magyar nyelvterületekről, akár szórványból származó mesével. A színvonal évről-évre erősödik, ahogyan azt a járási fordulókban a zsűri is megtapasztalta. A népmesemondókra pedig szüntelenül kíváncsi a közönség. Nemcsak a történetek miatt, hanem az előadás módjáért is.

Sajó Banda
fotó: Csemadok Első Kézből facebook oldala

Minden bizonnyal minden megtanulható. Az élvezetes mesélési készség. A hanglejtés. A gesztikuláció. A mimika helyes használata. A hangutánzás. Minden megtanulható, elsajátítható, mégis van egy olyan kósza érzésem, hogy erre születni kell.

A XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny döntője kiválóan megmutatta, micsoda tehetségek jelentkeztek az idei megmérettetésre. A zsűri több esetben is kiemelt aranysáv minősítésben részesítette a mesemondókat.

fotó: Csemadok Első Kézből facebook oldala

Az 1. kategóriában kiemelt aranysáv minősítés ugyan nem született, de aranysávot kapott Diószegi Áron, Juhász Arina, Karvai Aurelio, Magyar Péter, Mocsár Andor, Pongrácz Zsófia és Trška Péter.

A 2. kategóriában kiemelt aranysávot érdemelt ki Balog Emanuel, Gazsi Kinga, Hulitka Donát és Peller Lili.

A 3. kategória szintén hozott kiemelt aranysávos minősítést. Gálik Noémi, Nagy Olivér és Pleva András Álmos vehették át ezt a díjat.

A 4. kategóriában Marek Patrícia kiemelt aranysáv minősítésben részesült.

Az 5. kategóriának csupán két indulója volt: Németh Enikő és Tóth Kitti, mindketten aransávosak lettek.

A díjkiosztót a Sajó Banda játéka tette még hangulatosabbá és vidámabbá.

fotó: Csemadok Első Kézből facebook oldala