Ha most, a középiskola befejezése után tíz évvel visszaemlékeznék azokra az emberekre, akik a középiskolás énemet a legjobban formálták, akkor Mészáros Ilona tanárnő neve biztosan az elsők között szerepelne.

A tanárnő 1984 óta tanította a magyar és szlovák nyelvet, valamint irodalmat, mint tantárgyat. Kezdetben, a fővárosban, Pozsonyban tevékenykedett, majd 1992-től egészen az idei tanév végéig a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémián formálta diákok százainak középiskolás életét és tanulmányait.

Az elmúlt iskolai év volt az utolsó aktív tanéve, mivel idén tavasszal úgy döntött, hogy negyven év tanítás után nyugdíjba vonul. Mostantól a megérdemelt pihenés és kertészkedés örömei várnak rá.

Kedves Tanárnő! Mi motiválta Önt abban, hogy a tanári pályára lépjen, különösen a szlovák és magyar nyelv, valamint irodalom oktatásában? A tanári pálya előtt volt-e tervben más szakma is?

Nagyon egyszerű a válaszom: nekem semmilyen más szakma nem volt a tarsolyomban. Én már ötéves, óvodás koromban „tanítgattam” az utca gyermekeit, és mindig mondtam, hogy én tanítónő szeretnék lenni. Úgyhogy egyáltalán semmi más „B variáns” nem volt az elképzeléseim között.

Hogy mi motivált a magyar–szlovák szakpárosításra? Elsősorban én szlovákot szerettem volna tanulni más idegen nyelvvel, de nem volt olyan kombináció, ami számomra megfelelt volna. Így aztán maradt a magyar–szlovák szakpárosítás, amit nem bánok, mivel mind a két nyelvet szerettem oktatni.

A szlovák nyelv és irodalom tanításban a gimnáziumi tanárnőm, Udvarhelyiné Zakál Piroska motivált, akire a mai napig is tisztelettel tekintek. Nagyon szerettem őt. Ő szerettette meg velem a szlovákot, és nagyon alaposan fel is készített az egyetemi felvételire.

A Tanárnő a pedagógusi pályafutása alatt több generációnyi diákot tanított. Tanulók százai emlékeznek Önre jó szívvel és hálával, s nagyon sok volt tanítványával tartja ma is a kapcsolatot. Az évtizedek során hogyan alakította ki ezt a jó viszonyt, köteléket a diákjaival? Van-e valamiféle titka ennek?

Én nagyon örülök, hogy a volt diákjaim megismernek, megszólítanak, rám köszönnek. Találkozásaink során baráti beszélgetéseket kezdeményezünk. Ennek egyetlen titka van, hogy én mindig egyenrangú partnerként kezeltem a diákjaimat. A tanár–diák viszonyban ez nagyon fontos, hogy a diák egyenrangú partner legyen.

Mi volt a legnagyobb öröm az Ön számára a tanításban, s milyen hatással volt a tanítás az Ön személyes életére és fejlődésére?

Legnagyobb öröm a tanításban az, hogy fiatalok között mozogtam. Úgy érzem, hogy lelkileg fiatal is maradtam közöttük, mivel állandóan motiváltak, és velük is fejlődtem. Azt mondják, hogy más a mai generáció… Persze, hogy más, de én igyekeztem hozzájuk csiszolódni.

A tanítás által én is fejlődtem. Akár a pszichológiát, akár a tárgyi tudást nézzük, az ember állandóan rá volt kényszerítve arra, hogy motiválódjon, nyitott legyen az új felé. Igyekeztem mindig az új információkat is begyűjteni.

Még csak pár hete nyugdíjas, ám mégis kíváncsi vagyok, hogyan érzi magát most, hogy nyugdíjba vonult? Milyen érzések kavarognak Önben? Mik a tervei a nyugdíjas évekre?

Én úgy igazából ez év márciusában határoztam el, hogy nyugdíjba vonulok, és ez a meggyőződésem szilárd is maradt. Egy mondattal úgy tudnám jellemezni, hogy óriási szabadságot érzek most az életemben. Nem érzek kiégést, és olyat sem, hogy unatkoznék.

Nagyon jó érzésekkel jöttem el az iskolából. Az igazgatónő egy másik kolléganőmet és engemet is méltóképpen elbúcsúztatott a tanévzárókor a diákoktól. Aztán még elbúcsúztunk a kollégáktól is.

Azt hiszem, hogy nem maradtak elvarratlan szálak a pályafutásom befejezésekor. Nyugodt lélekkel, szabadságot érezve jöttem el nyugdíjba.

Itt vagyunk a gyönyörű kertjében, ami szinte már egy arborétumhoz hasonlítható. Zárásul mesélne egy kicsit a kertjéről? Milyen növényeket, virágokat termeszt legszívesebben? Miképp segít Önnek a kertészkedés kikapcsolódni és feltöltődni?

Van egy nagyon kedves mondás, amely Jenny Uglow-ról származik. Így hangzik: „Azt hisszük, hogy mi gondozzuk a kertünket, de valójában a kertünk gondoz minket.”

Körülbelül 2008-ban vagy 2009-ben indult el számomra ez a növények iránti érdeklődésem. Azt hiszem, hogy azóta nagyon sokat fejlődtem e téren is. Nagyon érdekel és kikapcsol ez a „kerti világ”. Ha kijövök a kertembe, akkor elfelejtek minden gondot és bajt. Nagyon szeretem gondozni a növényeimet, és imádom a kertemben eltölteni a szabadidőmet.

Igaz, hogy nem tétlenkedek, mert sok növényem van, amelyek több munkát igényelnek, de nekem a kert most, a nyugdíjas éveimben az első helyen szerepel, úgyhogy remélem, az egészségem megengedi, hogy még néhány évig az örömömet leljem a kertészmunkában.

Van kedvenc virága vagy növénye, és ha igen, miért éppen az?

Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni. Ha most elkezdeném sorolni a kedvenc virágjaimat és növényeimet, hogy melyikeket szeretem, és melyikek azok, amelyek most éppen nyílnak, akkor az hosszan tartana.

Ám mégis kiemelnék párat. A sok növény közül most talán az egyik nagy kedvencem a selyemmirtusz, amit tavaly „fedeztem fel”. Lett is belőle pár múlt évben a kertemben, így nem csak egy növényem van belőle.

Ez mellett nagyon szeretem a hortenziákat is, de az összes növényemet imádom, amelyek éppen nyílnak a kertben. Lehet velük beszélgetni is…

Köszönöm a beszélgetést. Jó pihenést és áldásos nyugdíjas éveket kívánok!

Fotó: A szerző és Mészáros Ilona archívuma