Mágnás Miska, az ovisok és a Csemadok


Ó! – kerekedett el a szám a csodálkozástól Nemesócsán, amikor beléptem a kultúrház nagytermébe, ahová a Csemadok Nemesócsai Alapszervezete meghirdette szokásos évzáróját. Az „Ó” oka pedig a népes közönség volt, akik végigülték a hosszú asztalokat, akiknek ott nem jutott hely, a fal mellett foglaltak helyet. Csodálkozásom nem volt véletlen, sőt, mondhatni megalapozott, hiszen sok településen visszahallottam már, hogy nagyítóval kell sokszor keresnie az idén hetvenöt éves szervezetnek a potenciális új tagokat.

Annyit elárulok előre, hogy lelkesedésem később valamelyest lelohadt. De nem rohanok előre, inkább sorba rendezem az évzáró eseményeit. A rendezvényt az ócsai Kodály Zoltán Népdalkör nyitotta meg, melynek vezetője Paksi Szilvia, akinek áldozatos, lelkiismeretes munkája már többször meghozta a gyümölcsét, nemzetközi hírnevet hozva a községnek a népdalkör révén. Őket az ócsai ovisok követték a színpadon: operett dallamokra táncoltak bűbájos piros ruhákban. Több örökzöld is felcsendült, köztük egyik kedvencem, a Mágnás Miska nagyoperett néhány betétdala. A kicsiket Laky Erzsébet készítette fel.

Bármennyire tetszett is a csibészes táncos előadás, utána jött számomra a feketeleves: a gyermekek kivonulásával elhagyta a szálát sok szülő is, a jelenlévő társaság több, mint a fele. Elszomorított, hogy ők csak a csemetéik fellépése miatt ültek be a kultúrházba, azt viszont már nem tartották fontosnak, hogy meghallgassák azoknak az embereknek a beszámolóját, akik önzetlenül dolgoznak a község kultúrájáért.

Az ócsai Kodály Zoltán Nédalkör, balról vezetőjük, Paksi Szilvia
fotó: a szerző

A kultúrműsor után Nagy Julianna, a Csemadok Nemesócsai Alapszervezetének elnöke ismertette az elmúlt évben megvalósult rendezvényeket: a koszorúzást március 15-én és augusztus 20-án, az Apák és fiúk rendezvényt, a gyermeknapot, a Kodály Zoltán Népdalkör Ócsai (Magyarország) vendégszereplését, valamint az adventi koszorúkészítést és gyertyagyújtást. A 2024-es évben a szokott rendezvényeken kívül az elnöknő bejelentette, hogy az idén 75 éves Csemadokot is méltóképpen kívánják megünnepelni, azért is, mivel az ócsai alapszervezet is 1949-ben alakult.

A Csemadok Komáromi Területi Választmánya kitüntetésre terjesztette fel Nagy Juliannát
fotó: a szerző

Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az egyébként nagy múltra visszatekintő ócsai mazsorettcsoportok sajnos befejezték tevékenységüket, a vezető időhiánya miatt.

A vita és hozzászólások megnyitása után Válek Iván, Nemesócsa község polgármestere kért szót. Egyrészt megköszönte a helyi Csemadok munkáját, valamint biztosította a tagságot, hogy a község ebben az évben is ezer euróval támogatja a szervezetet. Felhívta továbbá a figyelmet, hogy gyermeknapra profi palacsintasütőt kívánnak vásárolni, az iskolakonyhán történne a tészta elkészítése és a sütés is, a tervek szerint minden ócsai gyermeket külön meghívnának a palacsintapartira. A Csemadok tagságát arra kérte, ha tehetik, segítsenek a finomságok elkészítésében.

Válek Iván, a község polgármestere méltatta a helyi Csemadok munkáját

Szintén szót kért Nagy Péter, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának tagja, aki bejelentette, hogy a területi választmány kitüntetésre terjesztette fel Nagy Juliannát, a Csemadok Nemesócsai Alapszervezetének elnökét.

Elhangzott még az évzárón, hogy a Csemadok által tető alá hozott rendezvényeken az utóbbi időben nagyon kis létszámban jelenik meg a közönség, ezen az állapoton változtatni kellene. Az ócsai alapszervezet egyébként tagság tekintetében járási szinten a harmadik helyen áll Naszvad és Gúta után, ugyanis kétszáz fő vásárolta meg a tagsági bélyeget.

fotó: a szerző