Nézem a képet: monumentális. Állok előtte, próbálom a távolságokat, a megfelelőt, hogy a szemem képes legyen az egészet befogadni. Nem egyszerű. Többnyire vagy túl tág vagy túl szűk a tér. Ahogy tágul és szűkül a pupillám is. Mert erősen fókuszálok. Biztos vagyok benne, hogy a kéknek ezt az árnyalatát még sosem láttam. Talán a zöldnek sem. A sarokban meg, a ráeső fénytől olyan, mintha állandó mozgásban lennének a színek. Mintha valaki túl sok vizet kevert volna a festékhez, és az most elcsöppenni készülne. Pedig minden statikus és állandó. Kedvem lenne megérinteni a festményt, de ballal elkapom a jobb kezem. Mindent a szemnek. A szemnek, ami észreveszi a határozott vonalvezetést. A tárgyakat, személyeket, arcokat, amelyek a felszín alatt húzódnak. Kép a képben. L’art pour l’art. Művészet a művészetért.

„Addig van remény, míg a szín a térbe ér”

– zengi csengő hangján Varga Mónika, rendhagyó, egyben fennkölt módot biztosítva a kiállításmegnyitóhoz. A hang beleütközik a falakba, megsimogatja a festményeket, kiröppen a karzaton át a monumentális templombelsőbe. Az egykori hajó helyén már csak halvány visszhangként csendül a direkt erre a tárlatra írt dalszöveg, Máté Péter: Most élsz című klasszikusának dallamára. Később is sokáig dúdolom magamban.

SZÍN TÉR címmel a nagymegyeri Mikóczy Dénes autodidakta festőművész kiállítása nyílt meg a Limes Galériában, a Pro Arte Danubii – Duna Mente Művészetéért Polgári Társulás szervezésében. A festményeket a karzati kiállítótér, a Dúdor István Terem fogadta be.

Farkas Veronika művészettörténész, a Pro Arte Danubii elnöke méltatta a művészt és műveit. Megemlítette, hogy a tárlat emléket állít a költészetnek a költészet napján, hiszen a képek mindegyike maga is költemény, melyet nem pennával írtak, hanem ecsettel hívtak életre. Megannyi esemény, érzések és élmények tükröződnek vissza a vásznakról.

„Miközben installáltuk a kiállítást, Dénes minden egyes műhöz külön történetet fűzött. Nemcsak technikai dolgokat, hogyan készítette, milyen színkeveréssel, hanem elmesélte, mi váltotta ki belőle a létrehozási vágyat, hol kapott ihletet, milyen érzések, gondolatok kavarogtak benne, melyek aztán az alkotáshoz vezettek. Melegem ajánlom a beszélgetést Mikóczy Dénessel, mert a sztorik csak még kerekebbé teszik az egyébként is látványos kollekciót”

– hangsúlyozta megnyitó beszédében Farkas Veronika. A festőről elmondta, hogy már gyermekkorában képzőművész szeretett volna lenni, ám még nem azokat az időket élték akkor az emberek, mikor a képzőművészeti pálya megélhetési perspektívákat mutatott volna. Ehelyett vegyészetet tanult.

Sokszor hallottam már, hogy mindaz, amit egyszer megtanulunk, a jövőben hozzánk tesz majd, tartalmat biztosít. Lehet, Mikóczy Dénes is tudott meríteni a vegyészeti tanulmányaiból, mert, ahogyan bevezetőmben is utaltam rá, számomra képei egyik varázslata a soha korábban nem tapasztalt színek és árnyalatok.

„Mikóczy Dénes képeiben megjelennek utazásai emlékei, ember- és természetszeretete. Életét és művészetét a teremtett világ védelmének szenteli. Tudatosan szebbé, jobbá akarja tenni a világot”

– méltatta a festőművész személyiségét és munkásságát a művészettörténész, majd a tárlatot hivatalosan is megnyitottnak nyilvánította.

fotó: a szerző