Királyhelmec – amelyet lakói csak Helmecnek hívnak – már 1941-ben is Bodrogköz közigazgatási központjaként szolgált. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után a Csehszlovák Köztársasághoz csatolták a Felvidék részeként, mely olyan fontos zsidó közösségeket tartalmaz, mint Kassa, Ungvár és Munkács. A helmeci zsidó közösség aktív és alkotó létezése során, közel másfél évszázadon át egységes és büszke diaszpóra volt, amelyben az ortodox, hasszid és haladó szellemiségűek harmóniában és kölcsönös tiszteletben éltek. Hivatalos feljegyzések szerint a helmeci zsidó gyülekezet kezdete 1801-re nyúlik vissza, s annak alapítói közé sorolják Keller Abrahamot, Keller Davidot és Rubin Nahumot. Eleinte kevesen voltak, egy minyánhoz se elegen (a közösségi imához szükséges határozatképesség), ezért akkoriban a sátoraljaújhelyi rabbinátushoz tartoztak.

Ahogy gyarapodott a közösség, sorra neveztek ki rabbikat az élére – Mordechai Wald, Joseph Wald, utolsóként pedig Yoel Zeev Glattstein. Megerősödtek, 1850-ben zsinagógát is építettek Királyhelmecen – mely egyébként ma is áll, de bőven rekonstrukcióra szorul. Csaknem 40 diák oktatását ellátó jesivát is alapítottak, melyekből később kiváló tudósok és rabbik cseperedtek. Aaron Ehrman az „Egy rövid történet a zsidó közösségekről” című 1997-es kiadványában ekképp emlékezik az akkori királyhelmeci látképről:

„Perbenik (pályaudvar) felől délkeletre érkezve a köszörűi emelkedőn haladtunk át, jobbra a focipálya, balra a lisztmalom mellett, majd egy nagy udvarral és a mögöttük szomszédos pályákkal rendelkező, többnyire lakóövezeten át; A “kerekes-kút” sarkát elhagyva egyenesen a fő üzleti szférára értünk, annak minden üzletével és üzletével; felül a Brown Nagyáruház, jobbra az áruház, balra az önkormányzati hivatalok és a posta. A macskaköves főutcán lejjebb, jobbra volt a cheder, a shochetim és a miqwe lakóháza. Az utca a zsidó temető és a vásár mellett kanyarodott ki a városból, északkeletre vezetve Ungvárra és Kassára. Félúton a domb felé, balra, a város néhány emeletes épületének egyikében voltak a kormányhivatalok és az általános iskola közelében, ahol sok szép évet töltöttünk. A Kerekes-kúttól egyenesen a dombra balra volt a plébánia, szemben pedig a katolikus templom.”

Meghatározó személyiségek voltak

A 19. század fordulóján a helmeci közösség nehéz helyzetben volt, az alapvető vallási követelmények teljesítéséhez szükséges segítséget Sátoraljaújhelyről kapták. Ezért is rendkívül szomorú, hogy 1944-ben ezen a városon keresztül vitték őket a végállomásra. Ami a helmeci és a környékbeli zsidó demográfiát illeti: 1941-ben összesen 3800 lakosból mintegy 890 volt zsidó, melyek nagyjából 140 családban összpontosultak. Meghatározó személyiségek voltak a kereskedelemben, iparban, közszolgálatban – 6 ügyvéd, 5 orvos, 15 kereskedő, 2 vállalkozó, 35 mezőgazdász és több szabadfoglalkozású gazda, akik mintegy 2000 hektárnyi területet műveltek. Ezen kívül bádogosok, szabók, pékek, hentesek, cipészek (cobblerek) is voltak köztük, a vállalkozók tulajdonában pedig lisztmalom, kocsmák, éttermek voltak.

1944 májusában a bodrogközi zsidóság 2000 főt tömörített, melyből hivatalos információk szerint 970 királyhelmeci volt. Összegyűjtötték őket a sátoraljaújhelyi gettóban, onnan Kassán keresztül érkeztek utolsó útjukra Auschwitzba. Nekik állít emléket a Bodrogközi és Ung-vidéki Közművelődési Intézet legújabb kiállítása Királyhelmecen, mely a bodrogközi zsidók elhurcolásának nyolcvanadik évfordulója alkalmából született meg. A kiállítótermet egy vagonnal kettéosztva elevenedik meg a koncentrációs tábor, drótkerítéssel és vérfagyasztó történetekkel. Melyekben az a legszomorúbb, hogy mind igaz. Rosner Joan a következőképp emlékezett a fertőtlenítés folyamatára:

„Amikor átkutattak minket, és az az SS férfi beledugta a kezét az intim testrészeinkbe, gyakorlatilag megerőszakolt minket… Vérzésig fájt, és aznap reggel több száz lánnyal, mert ékszereket kerestek. De azt nem találtak…Az egyik orvos megjegyezte: Hiába, mind szüzek. Az átkutatást így abbahagyták.”

Számtalan hasonló történet olvasható a falakon, olyan királyhelmeci zsidó családokról szólnak, mint Alperék, Bergidáék, Ehrmannék, Keszlerék, Mittelmanék vagy a Rosenbaum család. Az összes név megtalálható a Mailáth József Regionális Múzeumi Tárlat falain, köszönhetően a Pakosta Andrea igazgatónő vezette intézménynek és munkatársainak, akik fáradtságot nem kímélve kutatták a történelem egyik legdermesztőbb időszakának áldozatait, valamint a tőketerebesi múzeumnak a kiállítás főbb elemeiért.

Ha minden egyes elhurcolt és elhunyt zsidóért 1 perc néma csendet szentelnénk, nagyjából 11 évig maradnánk csendben.

Végül, egy részlet egy túlélő királyhelmeci leány verséből:

Nővéreim, királyhelmeci lányok

Kiket elhurcoltak nem tértek vissza,

nevük hüllt virág szirma –

ifjak voltak, sudárak, szépek

tiszták, mint az ég harmata.

Sötét gonoszság eltiporta

viruló üde életüket –

szerelmes csók nem perzselte

s gyermek-kacjat nem ízlelhettek.

Ki mélységben együtt vergődtem

velük az éhség karmaiban,

megosztottam szűk fekhelyüket

szívemben élve együtt vannak.

A közös fájdalom közös szenvedés

Mindörökre testvérré avatnak.