John Malkovich, a kaméleon-színész


John Malkovich kétszeres Emmy-díjas amerikai színész, akit eddigi pályafutása során két alkalommal jelöltek Oscar-díjra.

A rendkívül sokoldalú és a szakma, valamint a közönség által is elismert színész olyan ikonikus filmekben szerepelt az elmúlt négy évtized alatt, mint a Veszedelmes viszonyok, az Egerek és emberek, a Célkeresztben, a Con Air – A fegyencjárat, vagy a Vasálarcos című alkotás.

Filmes karrierje mellett a színházi munkássága is jelentős, és elmondása szerint az „igazi otthonának” a színházat tekinti, a filmezés csupán „a pénz miatt érdekes” számára.

A színész 1953. december 9-én látta meg a napvilágot az Illinois államban található Christopher városában. Édesapja természetvédelmi szakemberként tevékenykedett és horvát származású volt, kinek szülei az Osztrák–Magyar Monarchia idején vándoroltak ki az Egyesült Államokba, Ozaly településről, mely helység ma Horvátországban található. Édesanyja angol, francia, német és skót gyökerű családból származott és két helyi újság kiadója volt.

Színészi ambíciói már fiatalon kibontakoztak, és gimnáziumi évei során már a színpadon is feltűnt. Az iskolában tagja volt egy folk/rock triónak, majd tizenkilenc éves korában – egy nyári színházi projekt keretében – főszerepet játszott a „Hurrá, Amerika” című darabban. Egyetemi tanulmányait a Kelet-Illinoisi Egyetemen kezdte, majd az Illinoisi Állami Egyetemen fejezte be, színház szakon, bár diplomáját évtizedekkel később, csupán 2005-ben kapta meg.  1976-ban csatlakozott a chicagói Steppenwolf színházi társulathoz, majd 1980-tól a Steppenwolf New York-i darabjaiban kapott szerepet, amelyekben gyorsan felhívta magára a figyelmet a színpadon.

A Broadwayn 1984-ben debütált, mégpedig Arthur Miller Az ügynök halála című drámájában, melyben Biffet játszotta, édesapját pedig az alig tizenhat évvel idősebb, kétszeres Oscar-díjas filmszínész, Dustin Hoffman keltette életre. A fiatal színész a darab televíziós változatában nyújtott teljesítményéért 1985-ben Emmy-díjat kapott.

Fotó: flickr.com

Malkovich a színpadot később filmvászonra cserélte. Először huszonöt évesen, 1978-ban volt látható a nagyképernyőn, Robert Altman Esküvő című vígjátékában, bár a neve nem szerepelt a stáblistán. Jelentősebb filmszerepeit kezdetben a Broadwayn töltött évek során kapta. Első komolyabb filmszerepét az 1984-ben bemutatott Hely a szívemben című filmben kapta, s Mr. Will ábrázolásáért rögtön Oscar-díjra is jelölték a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában.

A színész az 1980-as évek közepétől egyre népszerűbb lett és olyan nagysikerű filmekben kapott szerepet, mint a Steven Spielberg rendezte A Nap birodalma, vagy az Üvegfigurák című Tennessee Williams-mű filmadaptáció, melyet az Oscar-díjas filmszínész, Paul Newman vitt vászonra. A világsikert az 1988-ban bemutatott Veszedelmes viszonyok című film hozta el számára, mely alkotásban a furfangos, ámde nőfaló Sébastien de Valmont vikomtot alakította, hölgypartnerei pedig a két nagyszerű filmszínésznő, Glenn Close, illetve Michelle Pfeiffer voltak.

John Malkovich a következő évtizedekben is beírta magát a filmes nagykönyvbe. Az 1990-es években olyan filmekben tűnt fel, mint A gonosz csábítása, az Egy hölgy arcképe, a Con Air – A fegyencjárat vagy A vasálarcos című mozgókép, mely filmben a három testőr egyik legendás tagját, Athos-t formálta meg. Még az évtized elején, egy 1992-es John Steinbeck-adaptációban, az Egerek és emberekben a bivalyerős, szellemileg kissé visszamaradott, ámde nagyon jószívű Lennie-t alakította, majd egy évvel később, az 1993-ban bemutatott, Clint Eastwood által rendezett, Célkeresztben című thrillerben egy politikai merénylőt formált meg, s alakításáért ismét Oscar-díjra, valamint Golden Globe-díjra is jelölték. 1999-ben játszotta az egyik „legszokatlanabb” szerepét, ugyanis a John Malkovich menetben önmagát kellett alakítania, amint tudta nélkül, a saját elméjében hívatlan vendégek „telepednek be”.

Fotó: flickr.com

A színészt millenniumi év után, a 2000-es években sem felejtették el Hollywoodban. A 2000-ben bemutatott, A vámpír árnyéka című horrorban a legendás német némafilmrendezőt, F.W. Murnau-t alakította. 2002-ben rendezőként is kipróbálta magát. Első rendezése a Táncos a házban című politikai dráma volt.

John Malkovich a XXI. században is megannyi filmes alkotásban és különféle műfajban villogtatta meg tudását, szinte minden évben jelennek meg új filmjei a mozikban. Az idei esztendőben, 2023-ban is öt filmjét mutatták be a filmszínházak, sőt, több mint kilencven év múlva, 2115 novemberében is jelenik meg filmje, a „100 Years” című alkotás, amit a „különc” rendező, Robert Rodriguez dirigált. Információk szerint a majdnem száz év múlva megjelenő film a márkás „Louis XIII konyakot” hivatott reklámozni.

A színész 1982-től élt házasságban Glenne Headly színésznővel, akitől 1988-ban vált el, majd későbbi barátnőjével, a rendezőasszisztens Nicoletta Peyrannel az Oltalmazó ég című film forgatásán ismerkedett meg. Két gyermekük született.

Fotó: Wikipédia