Megtalálni az utat a diákokhoz egyáltalán nem egyszerű. Főleg akkor nem, ha művészemberekről van szó. Ettől függetlenül mégis képes rá a pedagógus, ha áthidalja az akadályokat, s olyan hozzáállást tanúsít, mely mindkét fél számára megfelelő. Kellemes, hasznos, szórakoztató.

Mi a kulcsa annak, hogy folyamatosan érzékeljük a kultúra és a művészet jelenlétét? Hogyan tudunk mi is hozzátenni? Képesek vagyunk elmélyíteni relevanciáját? Alkothatunk maradandót? Vezethetjük ezen az úton a következő generációt? A drámaoktatásról, az idei mérföldkövekről és a jövőbeli tervekről Laboda Robit kérdeztem.

Pedagógusként hogyan élted meg az utóbbi pár hónapot? Milyen sikerélményeket tudhatnak maguk mögött a csoportjaid?

Az elmúlt néhány hónap az egész éves munkák tükre volt. A komáromi iskolánkban, az Eötvös Utcai Alapiskolában drámaórákat tartok, és van egy színjátszó csoportom is, a Színt Vivők. Az Egressy Béni Városi Művelődési Központban pedig van egy másik színjátszó csoportom, a Cooltúrázók. Velük az Életünk napjai címmel hoztunk létre egy előadást, ahol filterek nélkül, őszintén beszélünk a megrendszabályozásról, az iskolai behatásokról, a szép dolgokról, az igazságról és a hazugságokról. Egy kicsit, mint egy skandináv pszichothriller, úgy kezdődik. Volt sikerünk megnyerni vele a szerkesztett játékok kategóriáját, aranysávval tértünk haza. A Színt Vivőkkel zsinórban harmadszor lettünk gyémántsávosak a Duna Menti Tavaszon, idén a Szabadítsuk ki Wi-fi-t című darabunkat mutattuk be. A telefonos mozgalmak ellen készítettük egy rettentő provokatív és real előadást. Volt már olyan, hogy egy csoporttal meg tudtam nyerni a Duna Menti Tavaszt, de olyan még nem, hogy kettővel. Nagyon durva! (nevet) Ez valahol kötelez, mert ötven kis színjátszónak hazudom el minden nap, hogy mi a színház, mi a színjátszás, így fontos az, hogy ez még évek múltán is hiteles legyen.

Nem csupán a színjátszósaid értek el sikereket, ha jól tudom.

A Tompa Mihály Vers és Prózamondó Versenyre is készítettem fel gyerekeket. Egy kategórián belül hárman kijutottak az országos döntőbe, ami példátlan volt még eddig a munkásságom alatt. A tizenöt legjobb közül az országban három az én diákom volt. Hihetetlen! Egyikük meg is nyerte, de hazahoztunk egy harmadik helyezést és egy különdíjat is. Fantasztikus érzés volt! Picit egyébként bajban vagyok, mert ezek csak díjak és számok. Örül neki az ember, de sokkal többet adott a játszási fázis, a próbafolyamat.

Mennyiben más gyerekszínjátszókkal és gyerekszavalókkal dolgozni?

Mindig nagy a felelősség, ha gyerekszínjátszókkal és gyerekszavalókkal foglalkozunk. Az a kérdés ilyenkor, hogy jövőre is fontosnak tartják-e majd a színpadot. Ha kicsit máshogy állunk hozzájuk, mint ami rendeltetésszerű az adott pillanatban, az azonnal kiütközik.

Milyen visszajelzést kapsz a diákjaidtól? Mit árulnak el neked? Mit szoktak kiemelni?

A legfontosabb a bizalom. Részükről és részemről is. Rendező kollégák szokták mondani, hogy ők nagyon szívesen játszanak a gyerekekkel a színpadon, nagyon szívesen lemennek gyerekbe. Ilyenkor javítom ki őket, hogy a gyerekekhez nem lemegyünk, hanem feljárunk hozzájuk. Ha észreveszik, hogy ez nem így történik, akkor már baj van. Akár tudatos, akár nem. Átlátnak rajtad.

Miből áll az együttműködési folyamat?

Ez nálunk úgy néz ki, hogy van egy hatalmas brainstorming, ahol megpróbálom a gyerekeket megtalálni a darabban. Igyekszem rájuk húzni a darabot és nem fordítva. Ez egy hatalmas különbség. Soha nem fogok olyat választani, amelyben szenvednének az adott jelenetek miatt.

Mi alapján osztod szét a szerepeket?

Rengeteget improvizálunk. Ebben a fázisban megmutatkozik az egyén erőssége, a készségei, jártasságai. Én hiszek a pillanat erejében.

Az új tagok nem tartják kellemetlennek az improvizációs játékot?

Vannak introvertáltabbak, hiszen nincs két egyforma gyerek. Ezeken a fázisokon túllépve, őket kell eltalálni és megtalálni. Őket kell képviselnem, ez a legfontosabb. Ha ezt érzik, akkor mindenre képesek. Mindegyik iskolába ugyanazok a hús-vér gyerekek járnak. Ugyanaz a nevetséges, ugyanaz fáj, ugyanazok a stigmák alakulnak ki. A kellő életérzést kell eltalálni náluk, de a színjátszás menőségét is meg kell találni a 21. században. Persze úgy, hogy továbbra is kultúra legyen, ne sallang.

A nyári szünet után mennyire nehéz visszavezetni őket a színjátszáshoz?

Vannak azért vadhajtások, akikkel jobban elszalad a ló. (nevet) Nálam persze nincs túlzott szigor. Az a lényeg, hogy a gyerek szeressen engem, szeressen velem lenni. Ez több, mint félsiker. Ha nem tisztel, ha nem szeret, onnantól kezdve mit kívánjak mást?

Elárulnád a jövőbeli terveket?

Magunk mögött tudhatjuk az iskolai fellépéseket, a Jókai Napokat, a Duna Menti Tavaszt, de meghívást kaptunk Fülekre, Debrecenbe és Budapestre is. Ez még alakulni fog, itt még nincs vége. Fejben már alakulgat az új színdarab, a VMK-s csoporttal már elkezdtük a próbákat, viszont a másik csoportomat még hagyom kicsit dúskálni és lubickolni az eddigi sikerekben. (mosolyog)

Az teljesen biztos, hogy mindkét színjátszó csoportod megérdemli! Gratulálok hozzájuk!

fotó: Laboda Robi