Hálás szerepekben


Kolnayként fürdik esténként a közönség szeretetében A Pál utcai fiúk musical előadásában, közben Brechtet próbál a huszonöt éves Szebellai Dániel  Második évadját kezdte a napokban a Komáromi Jókai Színházban, a fiatal színész, a pozsonyi TREPP színházi platform alapító tagja.

Milyen energiákkal kezdted próbálni a Koldusoperát?

Hatalmas kíváncsisággal. Sebestyén Aba rendező és Hatházi Rebeka jelmeztervező az olvasópróbától kezdve vevők az ötleteinkre, talán mert Aba színész is, nem csak rendező és tanár. Az elején közösen gondolkodtunk, kinek, mi áll jól. Filch kis szerep, de az előadásban én vagyok a narrátor és a vándorénekes, bár még a próbákon alakulni fog, hogy mennyire válik el ez a három szerep az előadásban. Sebestyén Aba már az elején elmondta, hogy szerinte Filch egy kirúgott tanár, ami nekem eszembe sem jutott volna, de ettől lesz izgalmas Bertolt Brecht és Kurt Weil darabja Komáromban. Utólag most már világos Filchnek az a mondata, hogy a tanári szenvedélyei kiszolgáltatottja, ami egy dramaturgiai betoldás. A brechti szöveg egyébként elég vicces. Élvezem, hogy az egész társulat játszik az előadásban. A látványvilág pedig a fiatalokat is megszólíthatja.

Amikor Matusek Attila kollégád meglátta, hogy te énekled majd a Cápadalt, csak annyit mondott az olvasópróba előtt, mázlista.

Pálinkás Andrássy Zsuzsanna korrepetitor azt mondta, hogy ez az egyik legkönnyebb dal az előadásban, a többieknek nehezebb dolguk lesz, mert a melódiák nem túl fülbemászóak első hallásra. Mázlista lennék? Nem hiszem. Ezzel a dallal indul az előadás, kihívás lesz így színre lépni.

A zeneiséget a farnadi Estendøn zenekarból hoztad? Amely 2016 tavaszán tűnt fel, klarinétos, majd szaxofonos voltál, azután 2022 elején otthagytad a csapatot. Elég volt hat év?

Közben rájöttem, hogy a színház jobban érdekel. Nem maradt időm a zenére, úgy döntöttem kilépek. Novemberben mutatjuk majd be a Komáromi Jókai Színházban a Hapcikirály című Tasnádi-mesejátékot, amelyben minden színész játszik majd valamilyen hangszeren. Nagyon várom. Szívesen klarinétoznék benne. Kiskorom óta tanultam a hangszer titkait. Egy évet jártam a Snétberger Zenei Tehetség Központba. A gimnázium végén, a GIMISz Diákszínpad Szép nyári nap című musical előadásának férfi főszereplőjeként, Péterként szaxofonoztam. Csengel Mónika rendezte az előadást, Lakatos Lili, Juli alakítója volt a partnerem. Akkor a zenélés B terv volt, vettem akkor egy szaxofont is, a klarinétomat viszont nemrég adtam el. De azért örülök, hogy a Hapcikirály által egy kicsit majd visszatér a zene.

Elmaradt az Estendøn által beharangozott koncert, ahol elbúcsúztak volna tőled, te pedig a közönségtől.

Saróka Lili énekesnőnek kisbabája született. Nem nagyon koncerteztek, mostanában kezdenek élénkülni, lehet, hogy lesz még belőle valami.

Mi kell ahhoz, hogy egy tehetséges diákszínjátszó a színészi pályán maradjon?

Hit, munka, szerencse. Mindig vannak helyzetek, kis véletlenek. Elsőre felvettek a Pozsonyi Színművészeti Egyetemre, nem számítottam rá, Ingrid Timková és Ľuboš Kostelný osztályába. Nagyon elcsíptük őket, mindketten egy kicsit máshogy állnak a színészethez, ebből voltak konfliktusok is, de jól kijöttünk egymással. A diplomamunkámat Marián Amsler rendező Touch Bottom, vagyis Érintsd meg a legalját! című előadásából írtam, amely Gorkij Éjjeli menedékhelye alapján született és a Színészt alakítottam. A covid idején készült, és ennek hatására át is írta a rendező. Később az egyetem után is játszottuk.

A komáromi Hamletet, Matusek Attila rendező egyedi felfogásában, amelynek címszerepét kaptad, a covid állította meg.

Nemcsak a Hamlet előadásai álltak le, hanem az egész színház. Nem maradt bennem hiányérzet. Visszamentem az egyetemre, volt, ami lefoglaljon. Biztosan más lett volna a helyzet, ha már végzett színész lettem volna, és a megélhetésemet viszi el a járványhelyzet. Akkor voltam negyedikes. Ha ne adj Isten, lenne még egy ilyen világjárvány, már másképp használnám ki az időmet. A Hamletet nagyon szerettük valamennyien, akik benne voltunk.

És a TREPP színházi platformot?

Hatan alapítottuk Pozsonyban, hogy valami mást csináljunk, mint mások. A bennünket érdeklő dolgokkal foglalkozunk. Most lesz három éve, hogy elkezdtük. Egyre jobban ismerjük és szeretjük egymást, nagyszerű barátokká és csapattá váltunk Csikmák Katival, Hégli Bencével, Hostomský Fannival, Katona Esztivel, Melecsky Kristóffal, ami persze nagyon jó érzés. Egyéb darabokban is egészen más velük játszani.

Hostomský Fannival egy turisztikai imázsfilmben is szerepeltek.

Laczkó Sándor forgatta a Dunamente Desztinációs Menedzsment megrendelésére 2019-ben. Az ő kamerája előtt futottuk végig Fannival a komáromi régió turisztikai nevezetességeit. Azóta minden tavasszal és nyáron látható a kisfilm a Komáromi Információs Központ kirakatában. A komáromi színpadon pedig Fanni lovagja vagyok N. Tóth Anikó A kacagó királykisasszony című mesejátékában. Szeretem Hilarius szerepét. Ez az első meseszerepem, és nagyon élvezem. Annak ellenére, hogy Matusek Attila rendező alaposan megfuttat bennünket Fannival az előadás alatt. Több gyermeknéző felkiabál a színpadra, aminek örülünk, mert azt jelenti, lekötik őket a látottak, és ennél több nem kell. Molnár Xénia, aki a boszorkányt játssza mondogatta mindig, hogy imád mesében szerepelni. Most már tudom, miért.

Mire készül mostanában a TREPP?

Augusztus elsejétől huszadikáig próbáltuk Csikmák Kati Szebb, mint Ilona című naplójegyzetekből és irodalmi szövegekből írt darabját. Szerelmi háromszög. Babits Mihály, a felesége, Török Sophie, született Tanner Ilona és Szabó Lőrinc szerelmi háromszöge. Katona Eszter kapta Török Sophie szerepét, Hégli Bence játssza Szabó Lőrincet, én leszek Babits Mihály. Igazi, közös alkotófolyamat ez, közösen rendezzük az előadást, nyilván Csikmák Kati nézi, mégis mindent együtt találunk ki, szerzünk be, közösen döntünk el, ami a főiskolás éveimet idézi. Elmentünk Selmecbányára négy napra. Kivettünk egy kúriát, és romantikus színházcsinálás vette kezdetét. Eljött velünk Melecsky Kristóf is, aki ebédet főzött, ha ideje volt, beült ő is a próbára, közösen csináltunk mindent, késő este boroztunk. Nagyon jó hangulat volt.          

Milyen színész leszel, ha már eddig ennyi színházi hatás ért?

Ez majd kiderül, de jól bírom. Majd ha úgy érzem, hogy elég már ez a sok minden, leállítok valamit, valamiből egy kicsit visszaveszek, és megtalálom a helyes arányt, ami érdekel. Most még sok minden vonz. Szavalok például az Ady szimfonikusokkal című produkcióban, amit Antal Ágota szervez, és fantasztikus érzés annyi zenésszel egy színpadon lenni!      

Bárány János

Fotó: a szerző, Kiss Gibbó Gábor, Dömötör Ede, Fóti Dávid, Barbora Podola