A nagykürtösi járásbeli 400 lélekszámú Ipolykeszi a honfoglalás után a Keszi törzs szálláshelye lehetett. Első hiteles írásos említése 1326-ban „Kezeu“ alakban történik. A település nevének hallatán talán sokaknak jut eszébe, hogy itt született Ipolyi Arnold nagyváradi és besztercebányai püspök, művészettörténész, a magyar mitológia neves kutatója. Emléktáblája a templom falán látható.
Augusztus utolsó szombatján nagy érdeklődéssel kísért falunapi ünnepség zajlott a községben. A kultúrház előtti téren található szabadtéri színpadon Böjtös Norbert polgármester köszöntötte a rendezvény résztvevőit. A faluvezető tavaly októberben időközi polgármesterválasztáson kapott bizalmat a település irányítására. Köszöntő beszédében egyebek mellett fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a régió a munkalehetőségek területén gyenge lábakon áll, ami nagy kihívást jelent a térség polgármestereinek. Mégpedig abból a szempontból is, hogy a fiatalok ne külföldön, hanem szűkebb pátriájukban találjanak munkát, megélhetést. Mint a továbbiakban elmondta, fontosnak tartja a falunapi rendezvényen keresztüli kommunikációt, hogy az emberek pár évvel a Covid járvány után újra közösségbe járjanak. Miután köszönetet mondott mindazoknak, akik bármilyen módon támogatták a rendezvényt, Ipolyi Arnold megfontolandó gondolataival zárta mondandóját: „Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy azok végleg elvesszenek, s ezáltal üresebb lenne a múlt, szegényebb a jelen, s kétesebb a jövő.“
A rendezvény szórakoztató műsorának nyitányaként a helyi óvodások léptek színpadra Tóth Klára igazgatónő vezetésével. Új összeállítással jelentkezett az ipolynagyfalui Ipoly Asszonykórus, őket követte Penke Hajnalka helybeli versmondó, aki Szalóki Sándor Haláli humor című költeményét tolmácsolta. Nagy tapssal jutalmazta a közönség a régi slágereket felvonultató bussai Melódia női énekkar bemutatkozását, hasonlóképpen a helyi Aranyeső hagyományőrző csoport fellépését is. A szárnyait bontogató N.D.A.D. (Natália-Dominika-Aurél-Dávid) zenei formációt három budapesti táncosnő fergeteges latin show tánca követte a színpadon. Egyikük, az ipolykeszi Böjtös Bianka a Budapesti Táncművészeti Stúdió növendéke volt. Humorbonbonokkal színesítette a műsort Kukucska József.
Rengetegen voltak kíváncsiak a környező településekről is Varga Miklós színművész, rockzenész műsorára, aki az István, a király című rockopera ősbemutatóján a címszerepet énekelte. Egyre több felkérésnek tesznek eleget a Kiss Zenészek, akik ezúttal is elnyerték a közönség tetszését. Annál is inkább, mert az együttes egyik énekese, Natália a táncos Bianka húga. Mulatós dalokkal szórakoztatta a nagyérdemű az ORION zenekar. Igazából már csak a fiatalabb korosztály várta a hajnalig tartó diszkót, Tomi lemezlovas közreműködésével.
fotó: a szerző