Még felnőttkorom legelején történt az eset. Az okára már nem emlékszem, miért hívtak meg ismerősök a madari Sutyu-völgy egyik hangulatos pincéjébe, de jól tették, Isten tartsa meg jó szokásukat! Úgy emlékszem, kissé hűvösebb idő volt, ám a kaptató jól kimelegített. Beültünk a fedett tornácra, a hosszú padokra, szorosan egymás mellé. A faragott asztalon pogácsák és poharak: mindenféle formában. Bennük bor. Kevesebb fehér, többnyire piros. Nem vörös, piros. Ott így mondták. Már nyúltam volna az italomért, nehogy rossz vendégnek tartsanak, amikor vendéglátóm fülön csípett. „Hát a nóta? Nóta nélkül ez csak italozás, nótával mulatozás!”

Na. Most képzeljenek el egy 20-22 éves városi suhancot, aki acélbetétes bakancsban jelenik meg a madari szőlőhegyen, fekete pulcsiban, amin a minta valamilyen rock zenekar halálfejes emblémája. Zenei műveltségem a hörgős és kevésbé hörgős gépzene között rekedt meg félúton. Talán még egy-két magyar előadó, akiknek érhető is a szövege. Kamaszkoromban meg a Haddaway, az Ace of Base meg a Dj. Bobo pengette a dobhártyám. Nóta? Hogy én nótát? Hogy mondjam a sajátomat? Ne is mondjam, énekeljem? Hogy csak kezdjem el, nem kell félni, majd ők kísérnek meg felkarolnak? Hát, kérem! Nekem a nótáról csak az jutott eszembe, hogy keresztapám nyaranta néha a „Jó ebédhez szól a nóta” műsor basszusát adta a kisszobából, ki tudja, miről álmodva sziesztája közben.

Teljesen elanyátlanodtam én ott, a présház tornácán. Még a hívogatóan illatozó tepertős pogácsa (néha még most is orromban érzem) sem tudta feledtetni bánatom. „Hát, ha eddig nem volt, akkor majd most lesz. Nem vagy elkésve semmivel sem. Jó pap is holtig tanul!” Vendéglátóm intelmei alapján figyeltem a szövegre. Hogy milyen szépen mondja. Hogy a boldogság mindig teljes, a bánat rettenetes a magyar nótákban. Olyan, mint Jókai regényei. Igazi romantika: a jó, nagyon jó, a rossz, nagyon rossz. És mégis: minden jó, ha a vége jó.

Azóta eltelt több mint 20 év. Hogy lett-e saját nótám? Ó, dehogy. De hát jó pap, mint tudjuk… Ritkán hallgatok nótákat, de amikor igen, eszembe jut a mondás, hogy így lehet csak igazán mulatni. Mindegy, hogy ez egy présháznál valósul-e meg, egy bálon vagy esetleg egy művelődési ház nézőterén. Mert a mulatozásnál nem a helyszín számít, hanem a kiváló adó és a kiváló vevő. A pompás nótaénekes és a műértő közönség. Micsoda mulatság volt Komáromban!

Immár harmadik évadához érkezett a Szépen szól a hegedűje címet viselő Egressy Nótaest. Vasárnap este szép számban jelent meg a közönség, és várta türelmetlenül a kezdést. Az Egressy Béni Művelődési Központ olyan nótaénekesek neveit sorolta fel a plakáton, akik nemcsak a műfaj komáromi szerelmeseit vonzották be a házba, hanem szépszerével láttam a járásból is ismerős arcokat, sőt a nemeshódosi Megmaradásunkért csoport több tagja is izgatottan meredt a színpadra.

Ott pedig már sejtelmes kék fényben csillogtak Lakatos Miklós prímás és zenekarának hangszerei. Nem is várattak magukra: a palotás ritmusával hozták hangulatban a közönséget, utóbbi kitörő lelkesedéssel díjazta a zenét. Majd színpadra lépett Asbóth József, a Duna TV volt műsorvezetője és – helyi kötődés – a komáromi Selye János Gimnázium volt tanára, s kiváló orgánumán köszöntötte a jelenlévőket. Órákig tudnám őt hallgatni, akkor is, ha számomra teljesen érthetetlen, matematikai vagy filozófiai tételeket sorolna. Ez a hang…!

A nótaest első előadója a gyönyörű kék-arany ruhában pompázó Nagy Noémi, Nemeshódosból. Szervezője és megálmodója szülőfalujában a „Hajlik a rózsafa” magyarnóta estnek, valamint a „Szólj, szólj, csalogány” magyarnóta énekesek versenyének, emellett vezetője a Megmaradásunkért csoportnak. Tavaly Kálmán Imre feledhetetlen operettjében, a Csárdáskirálynőben, a szubrett Stázit alakította. Csárdásai tapsvihart váltottak ki a komáromi közönségből.

Nagy Noémit Andrásfalvy Derzsi György követte, aki hosszú időn át volt a Győri Nemzeti Színház tagja, itt vált az operett szerelmesévé. Nagyszombat megye Életmű-díjban részesítette. Ahogy Asbóth József mondta: az alma nem esett messze a fájától, hiszen fia, az ifjabb Derzsi György neve biztosan ismerős a felvidéki közönségnek, akár a Három királyok formációból is, ahol Kovács Koppánnyal és Vadkerti Imrével énekel együtt. Azért, hogy fiában is elültette a színház és az éneklés szeretetét, örök hálával tartozunk, nem is beszélve az édesapa kiváló hangjáról, nagyszerű előadásmódjáról.

Bokor János, ahogyan a szakma nevezi: a magyar nóta császára, a több díjjal is kitüntetett előadóművész nemcsak megtapsoltatta, meg is énekeltette a közönséget. „D-moll!” – szólt hátra Lakatos Miklósnak, és a zenekar máris húzta az énekes nótáját, aki teljes átéléssel nyújtotta át a gyöngyszemet hallgatóságának. A császárt megelőzően Kollár Katalin tüzelte a közönséget, aki 2004-ben első helyezést ért el az Őszirózsa – Magyarnóta Énekesek Országos Versenyén. Jelenleg a Duna TV Jó ebédhez szól a nóta című műsorában hallható a hangja, valamint a Dankó Rádióban.

Higgyék el, én úgy igyekeztem! Próbáltam kiválasztani a saját nótám. De hát ennyiből? Ilyen változatos csokorból? Kiválasztani egyet, egyetlenegyet? Képtelenség. Attól tartok, én már csak ilyen nóta nélküli maradok. Vagy a soknótás. Aki egyet sem tud, egyet sem énekel, de mindegyikre megdobban a szíve. És köszönöm mindazoknak, akik helyettem énekelnek, akik dalba foglalják mindazt, ami bennem dübörög. Ez az együttműködés igazán mulatozásra késztet!

fotó: a szerző