Botrány a magyar országgyűlésben- a zsebkendős szavazás


Tisza István miniszterelnöknek 1904 őszén elege lett az ellenzéki képviselők obstrukciójából, vagyis abból, amikor szándékosan akadályozták a törvényhozást hosszú felszólalásokkal.

Ebben az időszakban ugyanis még nem korlátozták a felszólalások maximális idejét. Perczel Dezső házelnök 1904. november 18-án szándékosan házszabályt szegett, amikor csendben azonnali szavazást rendelt el a házszabály módosításról, ami az ellenzéki obstrukciót letörte volna.

A házelnök ekkor még látványosan meg is lengetett egy zsebkendőt. Abban az időben az volt a szokás, hogy a képviselők felállással szavaztak igennel, és mivel az ellenzékiek is kíváncsiak voltak arra, hogy a házelnök mit csinál felálltak a helyükről, hogy jobban lássanak.

Ezzel a furfanggal kormánypárti és ellenzéki szavazatokkal együtt fogadták el a módosítást. Ám amikor kiderült, hogy átverték őket, a következő alkalommal az ellenzéki képviselők korábban bementek az ülésterembe és összetörték a bútorokat. 

Fotó: wikipédia