Szenzáció! Új csillag Komárom egén!


Nagy öröm számomra, hogy elmondható, immáron szépítettek a hölgyek! Azt kívánom, kövessék még többen a szebbik nem képviselői Évát, teljen meg a komáromi Hírességek sétánya az ő neveikkel is” – köszöntötte vidáman Keszegh Béla, Komárom város polgármestere a Tatra Mozi előtt összegyűlt népes tömeget. A csődület oka egy újabb csillagavatás volt. Ez esetben a Komáromi Jókai Színház népszerű színésze, Bandor Éva kapott egy látványos darabot.

Hírességek a sétányon, balról: Keszegh Béla, Bandor Éva, Szabó G. László, Ryšavý Boldizsár
fotó: a szerző

Nem is akármilyen csillagot! Ryšavý Boldizsár, a Hírességek sétányának megálmodója, valamint ismert komáromi kőfaragó maga készítette. Ahogyan a többit is, melyek már a mozi előtt díszelegnek. Első ránézésre ugyanolyannak tűnnek, Boldi azonban igyekszik mindig belecsempészni valamit, ami jellemző az adott színészre. Bandor Éva esetében ez maga a kőválasztás volt. Éva nagyon szereti Olaszországot, ezért ebből az országból származik csillagjának alapanyaga. Egy kicsit még az oliva ligetek hangulata is megjelenik benne.

A színésznő és az író
fotó: a szerző

Ez az első olyan csillagra jelölés, melyet az egész önkormányzat, illetve a testület is egyöntetűen támogatott. Nagy volt köztünk az egyetértés. Kívánom, hogy legyen hosszú a sor még itt, a Hírességek sétányán, gyűljenek a csillagjai mindazoknak, akikre büszkék lehetünk s vagyunk! Természetes, ha minél többen lesznek. Mert mindenféle álszerénység nélkül kijelenthetjük, hogy Komárom a világ legjobb helye!”

Sokan örültünk együtt az új csillagnak
fotó: a szerző

– hangsúlyozta Keszeg Béla. Bandor Évát, csillagát és munkásságát Szabó G. László író, újságíró, kulturális menedzser méltatta. Bemutatta a színésznőt, aki ugyan nem Komáromban született, ám itt találta meg a számítását, itt talált otthonra. Rengeteg szerepet megformált, nemzetközi ismertségre téve szert.

»A színészet jellem kérdése« – mondja Páger Antal. Éva jelleme pedig kiemelkedő. Nagy, erős színésznő, mondhatnánk, strapabíró. Az általa alakított karakter tulajdonképpen nyolcadik bőrévé válik. Összenő vele, egybe olvad vele, szétbonthatatlanul. Ösztönösség és gondolkodás egyaránt jelen van benne: parádés logikával és érzelmi intelligenciával formálja meg a szerepeit”

A leleplezés pillanatai
fotó: a szerző

– mutatta be Szabó G. László Bandor Évát művészibb oldaláról is. Hozzátette, Éva alakításai életszagúak, szuggesztívek és elemi erővel bírnak. Törőcsik Mari egyik legendás idézetével zárta szavait: „A színészethez idegrendszer kell!” Ezzel elsősorban Bandor Éva lelki kiegyensúlyozottságára utalt, arra a vidámságra és szenvedélyre, ami jellemzi nemcsak a színpadon, hanem a hétköznapi életben is.

Bandor Éva, miután leleplezte saját csillagát, könnyben úszó szemmel csak annyit mondott, szoknia kell még a látványt és a tudatot. Ám a közönség tapsa újra mosolyt csalt az arcára, látszott rajta az elégedettség, a boldogság.

Csillag a csillaggal
fotó: a szerző

Ez már szinte olyan, mint Hollywood!”

– kacagott a saját csillagára tenyerelve.

fotó: a szerző