Tavaly volt 140 éve, hogy Alsószemeréden felszentelték az Irgalmas Rendi Nővérek zárdaépületét. A község jó nevű esperesplébánosa, Viszolajszky Károly már az előző évben, 1882-ben feljegyezte az alábbiakat az általa is példásan vezetett háztörténetben: „Szemeréd dicső évre kelt fel. Ugyanis gróf Steinlein Leontina a B. Szűz iránti örök hálából elhatározta, hogy Alsó Szemeréden apácza zárdát építtett, kik nagyon szegény betegekkel fognak foglalkozni s leányokat női munkára tanítani. Midően ezt híveimnek tudtul adtam, nem mertek hinni. Hogy lehet Alsó Szemeréden zárda!? Végre felszólítottam őket, hogy segítsenek ők is annak felépítésénél. S mit nem reméltem, nem csak ők, de még a környékbeli községekből is siettek, úgy mint: Egegh, Gyerk, Horváthi, Felső Szemerédiek. /…/ Így történt, hogy 311 szekér ingyen fuvart tettek a lakosok a zárda körül.“ (Historia Domus: 1882:9. p.)
Valójában az 1750 körül emelt, eredetileg barokk stílusban épült Koháry-kúriát építették át, amely akkor a Stainlein-Saalenstein családé volt. A kastélyként is emlegetett épületet emelettel bővítették, és a nevezett rend apácáinak zárdájává alakították. A neoklasszicista stílusban átalakított épület sarkait kettős faloszlopok emelik ki. A földszinti termek csehsüveg-boltozatúak, az emeletiek egyenes mennyezetűek. Hajdan itt kápolna is volt, melyet festmények díszítettek. Ahogyan az itteniek emlegetik: „ollyan vót ez, mint a mennyország”. A zárda kápolnájában rendszeresen tartottak szentmiséket, s több egyéb ájtatosságra is sor került itt. Valamikor a májusi litániákat is a zárdakápolna előtt végezték a helybeliek. (Csáky, 2008: 19-21. p.)
Azt is megtudjuk a Historia Domusból, hogy 1883. augusztus 5-én szentelte fel a zárdát a pannonhalmi főapát, Kruesz Krizosztom (1819-1885) kiváló pedagógus, az MTA tiszteleti tagja, több kötet szerzője. A falu krónikás papja még azt is feljegyezte, hogy a zárda „oly fényes ünnepéllyel s annyi részt vevőkkel” szenteltetett fel, „milyet s mennyit Szemeréd még soha nem látott”.
A szemerédi rendházba a főapát vezette be a gráci irgalmas nővérektől először ide átjött három testvért: Vidmár Margit főnöknőt, Petyko Matild iskolatestvért és Varga Klotild konyhatestvért. A zárda fontos szerepet töltött be a falu és a környék életében. A nővérek betegápolással és oktatással foglalkoztak: ők tanították a falu leányait, ápolták a környék szegényeit; több száz nővel elsajátíttatták a kézimunkázást, a gyógynövényismeretet stb. (Hist. Domus:9. p.)
A rendház alapító építtetőjének, Stainlein-Saalenstein Leontinának (1826-1906) az élete is szorosan összeforrott a jótékonykodással, az adakozással és az irgalmassággal. Ő fiatal korában tért át az evangélikus hitről a katolikusra. A család legnagyobb adakozója volt: rendszeresen támogatta a szegényeket, felkereste azokat otthonaikban is; ajándékokkal, élelemmel, pénzzel látta el azokat. Életében sok szerencsétlenség érte őt, lábaira lebénult, de nem veszítette el hitét és a reményt. Igazi szentéletű nő volt. Elvitette magát Lourdes-ba is, ahol csodálatos gyógyuláson esett át, újra lábra állt.
Nemcsak falujában, Felsőszemeréden segítette a szegényeket, de a plébániaközségben, Alsószemeréden is. A falu általa létrehozott intézetébe olyan apácákat hozatott, akik támogatásával felkarolták az elesetteket, ápolták a betegeket. Később a falu lányait is ők oktatták, s tanították meg sok-sok gyakorlati dologra. Halálakor a plébánia tudós papja, az író plébános, Viszolajszky Károly emlékezett meg róla a korabeli lapokban. Viszolajszky, aki a zárdának is lelki felügyelője volt, elismerően írt Leontina példaadó életéről, mártíromságáról és nem mindennapi cselekedeteiről. Leontinát a felsőszemerédi családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.
A zárda hosszú évtizedeken át, így az első Csehszlovák Köztársaság ideje alatt is folytatta tevékenységét. Sőt azt, illetve a szakrális központot tovább is fejlesztették. A Prágai Magyar Hírlap 1935. november 3-i számában olvashatjuk a „Zárda-, iskola- és kulturházavatás Alsó-szemeréden” című tudósítást, mely így kezdődik: „Nagy ünnepe volt az elmúlt vasárnap az Ipolyvölgye egyik kis magyar községének, Alsószemerédnek, mely egyszerre kultúrházzal, új római katolikus iskolával és új irgalmasrendi zárdával gazdagodott. A zárda régi épületében nyer elhelyezést a község néhai nagynevű plébánosa, Viszolajszky Károly által alapított szegény- és árvaház, amelyet ugyancsak az irgalmas nővérek vezetnek.”
Az ünneplő közönség a vasárnapi litánia után harangzúgás közepette vonult az avatás színhelyére. A körmenetben a község és az egész környék katolikus lakossága részt vett. A szentelési szertartást Udvardy Ferenc egegi esperesplébános végezte Danielik József irgalmasrendi provinciális és Andrisz Rezső helybeli plébános segédletével.
Udvardy Ferenc, aki később a Kemencei Kerületi Esperesség vezetője és iskolai felügyelője lett, ma utolsó állomásának, Pereszlénynek a temetőjében nyugszik. Az alsószemerédi szentelési ünnepségen tartott „mélyhatásu szentbeszédében a hármas intézmény nagy jelentőségét méltatta”. Danielik József provinciális ugyanekkor „ismertette az épület, keletkezésének történetét, és köszönetet mondott ugy a helybeli, mint a vidéki híveknek, akik az építéshez ingyen fuvarokkal járultak hozzá”.
Andrisz Rezső helybeli plébános az új intézmények „nemes emberbarát és magyar kulturális hivatását” fejtegette. Köszönetet mondott az irgalmas nővérek rendjének, s mindazoknak, akiknek jóvoltából megvalósulhatott ez a nagyszabású intézmény. Kiemelte, hogy az új zárdaépület a kultúrházzal, az új iskolával s ezeknek teljesen új és modern berendezésével együtt „a község lakosainak semminemű pénzáldozatába nem került. Az építési költségeknek ugyanis nyolcvan százalékát az irgalmas nővérek provinciája, 20 százalékát pedig néhai Viszolajszky Károly plébános alapítványa fedezte. Újabb szép bizonyítéka ez a katolikus egyház áldozatkészségének”.
A kis magyar község lakosai ugyanis abban az időben „rendkívül szegények” voltak, s a saját erejükből évtizedek múlva sem tudták volna megvalósítani ezeket az annyira szükséges kulturális és szociális intézményeket.
A házszentelés estéjén az új kultúrházban nagyszámú közönség gyűlt egybe, hogy a helybeli katolikus leányifjúsági egyesület tagjainak „szépen sikerült előadásában gyönyörködjék”. A nívós műsort Koncz Lilióza irgalmasrendi tanítónővér és Kovács János kántortanitó rendezte, illetve tanította be.
Csáky Károly
Fotó: A szerző archívumából