A három, aki Shakespeare akart lenni


Sikeresen pályázott a Füleki Városi Művelődési Központ a Művészeteket Támogató Alap (FPU) 2023-ban kiírt rendkívüli pályázatán, aminek eredményeként „Művészettel a szociális inklúzióért” elnevezésű projektjük 10 ezer eurós támogatásban részesült. A cél rendkívüli magasztos: a gyermekek és fiatalok, vagyis a látogatók leendő generációi számára hozzáférhetővé tenni a kultúrát, ösztönözni őket, hogy minél szélesebb körben létesítsenek kapcsolatot a kultúraterjesztő intézményekkel, szervezetekkel, ami meghozza a kedvet számukra is a művészeti ágak felfedezésére.

Mozgalmas lesz hát a 2024-es év a füleki általános- és középiskolások számára a kulturális élet terén. Az első félévben, február 27-én, elsőként egy angol nyelvű színházi előadásra kerül sor a gimnazisták és néhány szakközépiskolai diák számára. A Bridgin’Drama műhelyéből származó bohózat a Masterclass with Shakespeare címet viseli. Betekintést nyerhetünk a Shakespeare-drámák hátterébe három színész szemszögéből, akik közül mind Shakespeare akar lenni. A szemünk előtt megszületik az Erzsébet-kori színház, a színházi kvízben pedig felismerhető a nagy drámaíró számos darabja, amelyek 400 év elmúltával is rendkívül aktuálisak és élők. Az előadást követően a diákok az alkotókkal elbeszélgetnek az Erzsébet-kori színházról és magáról a színházról is.

fotó: pixabay

Áprilisban a magyar tannyelvű alapiskola felső tagozatos tanulóit várja színházi előadás, amikor a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház látogat el Fülekre a Szent Péter esernyője című ismert Mikszáth-művel. A projekt részét a színházi előadáson kívül edukáció is képezi, amely során a gyerekek képet kaphatnak arról, miképp születik meg egy színpadi előadás, és megismerkedhetnek az egyes színházi szakmákkal is.

2024 második felében a nagyobb tanulók az Ifjú Szivek Táncszínház Kakukktojás 2 című produkciójának is örülhetnek, amely Közép-Európa népeinek hagyományos tánckultúráját dolgozza fel. Az autentikus néptáncos és népzenei környezetben kakukktojásként ezúttal a múlt század legismertebb magyar rajzfilm slágerei bukkannak fel. Az előadás előtt a projekt részeként a gyerekek ízelítőt kapnak a folklór témaköréből.

A magyar tannyelvű alapiskola alsó tagozatosait várja a Komáromi Jókai Színház legújabb meséje, a Hapcikirály, amit a színházról szóló rövid beszélgetés kísér majd.

Egy zenés interaktív programra is készülhetnek az alap- és középiskolás gyerekek, amely a Ro(c)k iskolája címet viseli, és amely a gitárzene fejlődésével foglalkozik a swingtől a countryn és blueson keresztül, egészen a modern rockig.

forrás: Füleki VMK

fotó: Füleki VMK archívuma, pixabay