Lugosi Béla, Drakula gróf, a vámpír alakjának megformálása révén vált világhírűvé és a klasszikus horrorfilmek sztárjává.
A színész 1882. október 20-án, Blaskó Béla Ferenc Dezső néven látta meg a napvilágot, s művésznevét az Erdélyben található Lugos után vette fel 1923-ban, mivel ezen a településen született. Apja zsarnoksága miatt tizenkét éves korában elszökött otthonról és alkalmi munkákból élt.
Fiatalabb korában többször is próbálkozott a színészettel, s első jelentős sikerét a vajdasági Szabadkán aratta, de Debrecenben és Temesváron is megfordult, mígnem huszonnyolc éves korában a Szegedi Nemzeti Színház szerződtette őt, majd három évvel később a budapesti Nemzeti Színházhoz nyert felvételt. Egyes legendák szerint játéka a híres szerzőnek, Kosztolányi Dezsőnek is feltűnt, s egy cikkében „csinos, magyar hősszerelmesnek” nevezte a daliás termetű színészt.
Mikor kitört az I. világháború, hősünk felmentést is kaphatott volna, ám önként jelentkezett a Monarchia katonájának. A harcok során súlyosan megsebesült, idegösszeroppanást is kapott, ezért morfiummal kezelték, melynek hatására kábítószerfüggővé vált, s ez egész élete végéig „elkísérte”. A leszerelés után a színházi fellépések mellett több filmben is szerepet kapott, ekkor még Olt Arisztid művésznéven.
Később, a Tanácsköztársaság idején szakszervezetet alakított, ami miatt a Nemzeti Színházban felfüggesztették a tagságát, ezért a nyílt politikai állásfoglalása miatt úgy döntött, hogy elhagyja az országot. Egy kis ideig az európai mozgókép fellegvárában, Berlinben is filmezett, ahol többek között Winnetou-t, az indián hőst is eljátszhatta. Ezután az Egyesült Államokba emigrált.
1920-ben, mint illegális bevándorló érkezett New Orleansba, de úti célja az amerikai színház központja, New York volt. Lugosi kezdetben az angollal nehezen boldogult (szerepeit a fonetikusan leírt szöveg alapján tanulta be), ezért létrehozta a hozzá hasonló, Magyarországról menekült színészekkel a Magyar Nemzetiségi Színházat, és az USA-ban elsőként ő állította színpadra Madách Imre remekművét, Az ember tragédiáját.
1927-ben kérték fel őt a Bram Stoker regényéből készült Drakula című Broadway-darab címszerepére. A produkció nagyon sikeres volt, több mint ötszáz előadást ért meg és két évig turnéztak vele. Az ikonikus vámpír szerepére nem csupán az egyedi alkata és kinézete tette alkalmassá Lugosit, hanem a beszédén érezhető jellegzetes magyar, erdélyi akcentus is.
Az Universal filmstúdió ennek a sikernek köszönhetően kérte fel Lugosi Bélát a Drakula (1931) című film főszerepére, s ez a mozgókép hozta meg számára a világhírű sikert, ám egyben „skatulyát” is jelentett neki, mivel később szinte csak horrorfilmekben kapott szerepet.
A magyar származású színész évtizedekre meghatározta Drakula gróf karakterét, és ezáltal arra késztette a későbbi színészgenerációkat, hogy a vámpír szerepében sok szempontból az ő színészi játékát imitálják, hiszen az ő szájából elhangzott szövegrészletek az egész világon szállóigévé váltak. Szintén legendaként maradt fent az is, hogy a vérszívó gróf jellegzetes sminkjét nem egy sminkmesterrel, hanem saját magának készítette el.
Lugosi a Drakula után még tizennyolc darab Universal-filmben szerepelt, melyek közül több alkotás tovább növelte a népszerűségét (Morgue utcai gyilkosságok, A fehér zombi, Az elveszett lelkek szigete), ám ahogy korábban említettük, a más műfajokban való próbálkozása a „beskatulyázás” miatt mind sikertelennek bizonyult. Öregkorára a pályája teljesen lefelé ívelt, szinte csak bukott, B-kategóriás filmekben kapott szerepeket, ezáltal az anyagi gondjai is növekedtek, így kénytelen volt eladni a Los Angeles-i villáját is.
Ez idő tájt már teljesen a fájdalomcsillapítók és a morfium rabjává vált. Elvonókúráját egyes források szerint maga a híres énekes, Frank Sinatra fizette. A nyomortól egy kis időre a „minden idők legrosszabb rendezőjének” kikiáltott Ed Wood mentette meg, aki néhány (pocsék) szerepet ajánlott neki az 1950-es években. (A kettőjük közti baráti kapcsolatot örökíti meg az 1994-ben bemutatott Ed Wood című életrajzi film, amit Tim Burton rendezett, s amelyben Lugosi Béla szerepét Martin Landau játszotta, akit kitűnő alakításáért Oscar-díjjal jutalmaztak).
Lugosi Béla végül hetvenhárom éves korában, 1956. augusztus 16-án hunyt el szívinfarktusban. Az egyik legismertebb magyar színészt Culver City temetőjében, a legendássá vált Drakula-köpenyében helyzeték örök nyugalomra. A színész élete végéig hű maradt a magyar gyökereihez.
Egyes források szerint az emigráció alatt végig szeretettel fogyasztotta a magyar finomságokat, s kedvelt borát (a debrői hárslevelűt) és a parádi gyógyvizet is egyenesen Magyarországról hozatta. Színészi játékának egyik elismerése, hogy egyike azon magyaroknak, akik csillagot kaptak a Hollywoodi hírességek sétányán.
Fotó: Wikipédia