Hazatért Isten szorgos munkása, Kozma Imre atya.

Az imént megnéztem telefonomban a névjegyzéket. Telefonszámát nézegettem egy darabig. Mindig így teszek, ha barát, ismerős, munkatárs elindul a minden halandó útján. Egyre több ilyen telefonszámom van...

Többször találkoztam vele. Látva munkásságát, én ajánlottam Vladimír Krčméry professzor úrnak, hogy a Szent Erzsébet Főiskola díszdoktorává avassák. Ahogyan Beer Miklós püspök urat is. E három emberben, Krčméry professzorban, Kozma atyában, Beer püspök atyában van/volt valami közös: az elesettek szeretete. A szolgáló szeretet.

A migránsválság idején, 2015-ben együtt szerveztük a migránsok ellátását, utaztatását Ausztria felé. Mindnyájan egyetértettünk abban, hogy nem jó, hogy Európába jönnek. Nem jó, hogy ilyen nagy felfordulást csinálnak. De ha már itt vannak, irgalmasnak kell lennünk. Be kell kötni a sebeiket, orvosságot kell nekik adni…

És állandó kapcsolatban lettünk. Miután Krčméry professzorral meglátogattuk őt Budapesten – a professzor úr Indiából hívott, Bécsbe mentem érte a repülőtérre -, hazafelé jövet már szerveztük az embereket, ki hová megy segíteni… Aztán jött a vámosszabadi átkelő, majd a hegyeshalmi.

Így lettem „orvos”. Egyik napról a másikra. Orvosok hiányában. A rend őre nem akart beengedni a felállított kordonon túl. Azt mondta, oda csak doktor mehet. Én doktor vagyok, mondtam. Ő orvosra gondolt, tudom, de igazat mondtam… Majd amikor találkoztam vele később, mondtam neki, hogy a filozófia doktora vagyok. Csak mosolygott a leleményességemen…

Soha nem láttam olyan sebes lábakat, melyeket be kellett kötöznöm. Először rosszul voltam. Aztán megszoktam. Gyógyszert osztottam. És folyamatosan kommunikáltunk Kozma atyával. Hívott vagy írta, mikor indul a vonat Budapestről, hányan mennek gyalogosan az autópályán. Kit kellene gyorsan eljuttatni valamilyen módon Ausztriába, kórházba.

Kozma atya életeleme volt a segítségnyújtás. Ahogy Krčméry professzoré. Most már mindketten Otthon vannak.

Irgalmas szamaritánusként élték le földi életüket. Nem azt nézték, ki milyen vallású, milyen a bőrszíne, honnan jött. Mindenkiben a rászoruló embert látták.

Hiszem, amikor Isten „ajtót nyit” az ilyen embereknek, Ő maga is irgalmas „szamaritánusként” cselekszik.

fotó: Magyar Kurír