IV.

Hasznosnak lenni – olyan ősi késztetés ez, ami a legtöbb embert befolyásol valamilyen módon. Kire nyomasztóan hat, és teherként éli meg, kit megmozgat és felemel. Hasznosnak lenni – ha már a kezemben, a szívemben, a tüdőmben az élet… legalább kezdeni vele valamit. Valamit, ami… jó. Már a zsenge kisgyerek is tudja ezt. Igaz, csak akkor, ha „ráér”: ha nem merül bele a játékba vagy épp az üres merengésbe. Feladatra jelentkezik. Lelkesen jelentkezik. Utánozni akarja a felnőttet. Olyat, vagy még „olyanabbat” csinálni, amit a nagyok. Hasznos akar lenni ő is – tenni valamit, amitől így érezhet.

A szándék tehát nemes és mélyen emberi. Baj ott lehet, mikor ezt a tiszta szándékot ellopja az élet. Rútul becsapva az embert, sokszor elhitetik vele, hogy attól lesz hasznos, ha hasznot hajt. Sőt: hogy csak akkor ér valamit, ha hasznot hajt. Lehetőleg mérhetőt, vehetőt és adhatót. Piaci értéken kezdik emlegetni azt, ami pedig csak erkölcsileg minősíthető.

Ne dőljünk be! Ne higgyük el és ne keverjük össze a kettőt! Egyáltalán nem mindig az az igazán hasznos, aki/ami hasznot hajt. Ha elfogadjuk a modern világnak ezt az egyik legmarkánsabb hazugságát, elveszítjük a saját álmainkat. Éljük és leéljük az életünket, abban a tudatban, hogy milyen hasznosak voltunk, mígnem egy keserű napon, kiürülten és megfáradtan, csalódottan rájövünk, hogy valahol útközben elvesztek a terveink és álmaink, s már réges-régen mások álmaiért dolgozunk.

Fotó: pixabay