„P” – mint Pillanat
A pillanat – amiben benne van a teljesség és a mindenség. Nem az a pillanat, amely elé olyan jelzők kívánkoznak, mint: „különleges”, „rendkívüli” vagy akár „a mindent eldöntő”. Csak az egyszerű, teljesen mindennapi és bármely furcsaságot nélkülöző, szürke és látszólag jellegtelen pillanat. Amiből tizenkettő egy tucat. Pontosabban: amiből pár milliárd egy élet.
A pillanat, amit talán éppen ezért – mert úgy érezzük, olyan sok van belőle – nem becsülünk meg. Amit észre sem veszünk, amit meg sem köszönünk, amit úgy szórunk szét, olyan nagyvonalú és felelőtlen fensőbbséggel, mint a lábunk alatt a port.
A pillanat, amiben lélegzetvétel van. (Ugye, milyen unalmas? Csak amíg ezt olvasod, mennyi volt már belőle!) Aminek a valódi értéke azonban csak akkor válik hirtelen világossá, amikor már nem mozdul a mellkas. Soha többet. Amikor már nem jön újra olyan pillanat, amiben lélegzetvétel van.
A pillanat, amiben szeretet van – sőt: ami szeretettel van tele. A gyermek kacagása, a szerelmes jelenléte, a csend ritka és meghitt nyugalma, a barátság biztonsága, vagy csak egyszerűen a napfény, aminek odatarthatod az arcodat. Nem szabad, ilyenkor nem szabad semmi mást csinálni: tilos tervezni, tilos egy másik, egy még jobb, még szebb és még tökéletesebb pillanatot várni.
A pillanat – amivel azért nehéz kezdeni valamit, mert túl rövidnek, megfoghatatlanul illékonynak érzed. Nem baj. Mégis ez az a pillanat, amiben benne van a teljesség és a mindenség. Ne engedd el olyan könnyen! Mert a pillanat tényleg eltűnik, de ha figyeltél, akkor a nyoma benned marad. Így te semmit sem veszítesz: sem a teljességet, sem az örökkévalóságot. Amíg őrzöd, amíg becsülöd, a pillanat része vagy.
Fotó: pixabay