„Sz” – mint Szenvedély

A szenvedély – az egyház nagy száműzöttje. Amióta átkerült az érosz kultúrkörébe, azóta szinte nem is létezik a vallás szótárában. Száj elé tett ujjal, csak szűk körben és suttogva illik megemlíteni. Ha pedig véletlenül megjelenik a hívők között, akkor sokan máris szektát, elhajlást szimatolnak, és rögvest valamilyen érvényes szabályért kiáltanak. A világban aztán a mindennapos „túlhasználat” nem csak elkoptatta, de alaposan le is járatta. Pedig a hithez nagyon is kell a szenvedély!

A szenvedély, amivel Jézus kikergeti a kufárokat a templomból. Ami láttán felkiáltanak a tanúk, s az Írást idézik: Nézd, hogy emészti Őt az Úr házáért való buzgóság! A szenvedély, ami Krisztusnak nemcsak a földi élethez kellett, hanem a halálhoz is: az Olajfák hegyén a véres imához, a kereszten az eget repesztő sóhajhoz…

A szenvedély, amivel az ókori vértanúk az égre vetett tekintettel mentek a halálba. Amivel később nagy szentek vonzották magukkal emberek tömegeit az útra.

A szenvedély láttán az emberek elgondolkodnak és kérdeznek.  A szenvedély ott is képes megszólítani a legnagyobb kétkedőt, ahol a templomi jelenlét és a hivatalos egyház sosem éri utol.

Szenvedély nélkül nincs evangélium. Csak felolvasás.

Szenvedély nélkül nincs szolgálat. Csak szolgáltatás.

Szenvedély nélkül nincs csoda. Csak bűvészmutatvány.

Szenvedély nélkül nincs irgalmas és lehajló emberszeretet sem. Csak szociális háló.

Jólfésült, „viselkedni tudó”, visszafogottan udvarias és csendes lett errefelé, nyugaton az egyházunk. Kicsit olyan, mint egykor a kedves mosolyú bárónő lehetett, aki, miután odaadta kötelező adományát a szegénynek, elnéző tekintettel még azt is megengedte, hogy a szúrós bajusszal körülkerített durva ajkak megérintsék a kezét.

„Sz” – mint szenvedély. A szerda a szenvedély napja. Szabad rajongani az Istennek s az Istenért…

Fotó: pixabay