„H” – mint Hála…

A hála létszükséglet. Olyan, mint a víz, a levegő, vagy akár a kenyér. Többnyire csak a hiánya tűnik föl, de akkor már késő: akkor már fojtogat és szorongat, hogy nincs.

A hála gazdagít. Abban a pillanatban, amikor köszönetet mondasz valamiért, már azt is megvallottad, hogy van miért köszönetet mondanod. S ez azt jelenti: gazdag vagy. Többnyire érdemtelenül.

A hála önmagában is érték. Ezért sem szabad vele fukarkodni. Bőkezűen kell vele bánni. Olyan, mint a mag: ha szétszórod, termést hoz. Örömet. Benned is, a másik emberben is.

A hála egy kicsit olyan, mint az a bizonyos Chanel-féle „kis fekete ruha”. Végtelenül egyszerű, ugyanakkor végtelenül elegáns. És főképp: minden alkalomra jó.

Hála nélkül arrogáns és önhitt lesz a világ. A hála nélküli világ és a hálátlan ember abban a tévhitben kezd élni, hogy önellátó. Pedig ez csak abban az értelemben igaz, hogy előbb-utóbb tényleg csak önmagát fogja látni. A tükörben és aztán tükör nélkül is. A 20., 21. századnak jórészt ez a baja… A hála hiánya rövid időn belül magányt terem. Nagy, súlyos és néma magányt.

„H” – mint hála. Hétfő: a hála napja. Még van pár óra – gyakorold. Köszönöm, hogy elolvastad.

Fotó: pixabay