XXII.
„A pók feje” – ez annak filmnek a címe, amely egy különleges börtönben játszódik. Az elítéltek az ideálisnál is jobb körülmények között töltik itt a büntetésüket, ám cserében vállalják, hogy kísérleti alanyokká válnak: érzelembefolyásoló gyógyszereket próbálnak ki rajtuk. Így lesznek szép lassan „luxus-rabok” – immár mások befolyása alatt…
Nos: ismerős? Kell-e ehhez börtön? Kellenek-e ehhez falak? Ítélet és büntetés? Hiszen a filmben is – a „normális és demokratikus” társadalomhoz hasonlóan – egy-egy új érzelmi kísérlet előtt, álságos és képmutató módon, megkérdezik őket, hogy jóváhagyják-e a beavatkozást… Minden alkalommal elhangzik a kérdés: Jóváhagyod? S ők dönthetnek: mennek vissza a „rendes” börtönbe, őrök, rácsok, kegyetlenség és terror közé avagy maradnak itt és hagyják, hogy az érzelmeiken és az akaratukon mások úgy játszanak, ahogy zenész a hangszerén.
Ennek a filmnek a végén mondja a főszereplő, Jeff: „Ki kéne találni egy gyógyszert, amitől megbocsátunk magunknak. Bevesszük és tiszta lappal indulunk. Mindig jól bánunk mindenkivel, aki fontos nekünk, megbecsüljük őket és úgy érezzük, előttünk az élet: ez a gyönyörű élet, a tengernyi örömével. Tele vagyunk szeretettel és jót cselekedhetünk. De nem létezik ilyen gyógyszer. Szóval, mindezt nekünk kell elérnünk.”
Dönthetünk: luxus-rabok szabadlábon – vagy lemondás, de tiszta tekintet a tükörben reggel.
Dönthetünk: mindig mindent jóváhagyunk, mert megéri – vagy megtanulunk sokkal gyakrabban egyszerűen nemet mondani.
Dönthetünk: társadalmi kérdést csinálunk mindenből, hogy mások mögé bújhassunk – vagy az erkölcsi kérdések továbbra is egyéni erkölcsi kérdések maradnak.
És dönthetünk: várjuk, hogy feltalálják a spanyol viaszt… A tablettát az önbocsánatra, a gyönyörű életre való rácsodálkozás drága és különleges kurzusát, a jósággyakorlásának misztikus (és egész biztosan keleti) módját, esetleg a nyugalmas és harmonikus életet megteremtő körülmények biztosítását az állam vezetőitől – vagy észrevesszük, hogy Krisztus kétezer évvel ezelőtt ezeket a dolgokat már egytől egyik mind megoldotta… És még az sem igaz, hogy: „Szóval, mindezt nekünk kell elérnünk.”
Krisztus már elérte nekünk. Csak csatlakozni kell.
Fotó: pixabay