Mutatjuk a következő verset, melyet Czibor Ilona néni írt, akivel nemrég interjút készítettünk.

Czibor Ilona – Dicsőségre használjam nyelvemet

Másfél éves unokám, de szeretne már beszélni,

Sírva fakad, ha valaki a családból beszédét nem érti,

Minden kimondott szó, számára nagy érték,

Meghozza neki a lelki nyugalmat, a békét,

Mi felnőttek miért torzítjuk a szót, a szép nyelvet?

Miért vet nyelvünk keserűt, ha édeset szeretne?

Amit szívünk, nyelvünk vet, azt majd később arat,

Ne bántsuk a szomszédot, azért mert szlovák, vagy magyar.

Az emberi szó a szívdobbanás harmóniája,

Miért szór rosszat, átkot a világra, a magasságra?

A szó a lélek zenéje, csodálatos hangszere,

A nyelvi csatatereken mégis vannak elvérzettek, sérültek.

A nyelv hatalmában van az élet, a halál,

Gondold meg, mit akarsz szórni: átkot vagy áldást?

Áldjátok meg egymást, hogy áldást örököljetek!

Nem a gyűlölet élteti a nyelvet, szeretetet szórni menjetek.

Az élet gyötrelmein sokszor én is elvesztettem fejem,

Gyakran szabadon engedtem engedelmességemet.

Áldom az urat, mindenkor őt dicsérje szám,

A zsoltárossal énekelem: hirdessétek velem az úr nagyságát,

Jóban, rosszban, bajban, betegségben tárd ki egész belsőd ablakát,

Dalolj az úrnak, énekeld el neki szíved legszebb, leggyönyörűbb dalát.

Szeretetedet fejezi ki lágy, halk muzsikával,

Mondd el verssel, tánccal, dobbal, kürttel, fuvolával,

Magasztalás, köszönet, dicséret, hála legyen ajkadon a legfőbb ima,

Eloldozza, összetöri a láncokat, melyek fogva tartanak.

Az elménkbe ültet a sátán bozótos erdőt,

Isten dicsőítése kiszabadítja a világosságot, a fényt hordozó erőt.

Égi hatalmasságok számára elménk a leghevesebb csatatér,

Ha nem vigyázol, a gonosz újra és újra visszatér.

A gonoszság fegyvere – a büszkeség, gyűlölet, és az igazság félretéve.

Minket szüntelen véd Isten igéje, Jézus drága szent neve és vére.

Ilona néni Amadé kastélyról szóló verse ITT olvasható.

fotó: Freepik