Pellegrini: A magas részvétel jobban tükrözi a választói akaratot


Pozsony, március 23. (TASR) – Minél magasabb a részvétel, az eredmény annál inkább tükrözi a választói akaratot – jelentette ki Peter Pellegrini házelnök, miután leadta szavazatát a Grössling utcai szavazóhelyiségben Pozsonyban (Bratislava). Felszólította az embereket, hogy vegyenek részt a választáson.

Minden választás a demokrácia ünnepe, ezért az embereknek minden egyes alkalommal szavazniuk kellene, amikor az alkotmány ezt lehetővé teszi számunkra, mert így tudnak beleszólni a közügyek alakításába” – mondta Pellegrini.

Hozzátette, már csak azért is élniük kellene az embereknek a választójogukkal, hogy ne mások döntsenek helyettük.

Azt is megjegyezte, a választók most arról döntenek, ki legyen az elnök a következő öt, sőt, ha sikeres elnök lesz, akár a következő tíz évben. Hozzátette, az államfő befolyásolni tudja, merre tartson az ország, és nehéz időkben ki kell állnia a nemzet mellett.

TASR

fotó: TASR