Mától lehet ingyen utazni Magyarországon a Magyar igazolvánnyal


A Magyar igazolványt már biztosan nem kell senkinek sem bemutatni, hiszen évtizedek óta szerves része a Magyarország politikai határain kívül élők csaknem mindennapjainak.

Többféle kedvezményre is feljogosít az igazolvány, a legtöbben ezek közül a 90%-os utazási lehetőséget használták ki. Ez azt jelentette, hogy az egyirányú menetjegynek csupán a 10%-át kellett kifizetni, a jegy árának legnagyobb részét a magyar állam magára vállalta. Ilyen utazási kedvezményt évente négyszer lehetett igénybe venni. A Magyar igazolvány nem veszíti érvényét, ám arra figyelni kellett, hogy ha betelnek az utazási kedvezményre feljogosító oldalak, a Szövetség a Közös Célokért valamelyik irodájában pótlapokat kellett igényelni.

fotó: a szerző

Ez a gyakorlat változik meg március 1-jétől, ugyanis ettől a naptól fogva a határon túli magyarok, akik rendelkeznek Magyar igazolvánnyal, ingyenesen vehetik igénybe a vonat- és buszjáratokat Magyarország területén, évi tizenkét alkalommal. Ha tíznél több Magyar igazolvánnyal rendelkező gyerek együtt utazik, akkor két felnőtt kísérőjük is mehet ingyen Magyar igazolvány nélkül is.

fotó: a szerző