Aki eddig a kétkedés hangjait hallatta, annak üzenem: igenis itt a tavasz! A hóvirágokat már szinte el is feledtük, a láposokban kosárszám gyűjtjük a medvehagymát, és Csallóközaranyoson, szabad földben virul már a tulipán. Szabad földben. Milyen jól hangzik, igaz? Nem volt mindig szabad e föld. A szabadságnak mindig hatalmas ára volt, és nem termett mindig, mindenhol maroknyi hős, akik megfizessék azt.

Aranyoson a kopjafa körüli nárciszok között március 15-ének délelőttjén megjelentek a hatalmas fejű, piros-fehér-zöld tulipánok. Hirdetve a tavaszt, a szabadságot és a hálát. A hálát, hogy 176 évvel ezelőtt akadt előbb maroknyi, majd tengernyi hős, akik – életükkel akár – megfizették leszármazottaik szabadságának árát.

Az 1999-ben, a Hídverő napok emlékére állított kopjafától csak pár méterre, az árnyas fák alatt beszélgettem a helyi nyugdíjasklub tagjaival. Élveztük a tavaszt, az ünnepre érkezett csodálatos langymeleget, örültünk a viszontlátásnak.

„Ha nem jönnének az iskolások, csak mi lennénk itt, hatan. Mást ezek a megemlékezések már nem érdekelnek”

– hangzik el a keserű, fájdalmas, de sajnos tényszerű megállapítás. Ugyanebben a pillanatban a sarkon befordul egy diáksereg, szorosan mögöttük egy újabb. Jönnek, egyre jönnek, gyülekeznek, tágul a kör, tágul a tér. Sokan vannak, fiatalok, pezseg a vérük. Kabátjukon, a szívük felett magyar nemzetiszín kokárda. Ma már minden gyermek tudja, mit jelent a piros-fehér-zöld. Azt is, mit szimbolizál ez a háromsávos kitűző.

Elmosolyodom, mert rádöbbenek: lehet, hogy sokak ingerküszöbét már nem érintik meg történelmünk jeles napjai. Lehet, csak a búcsúk meg a vásárok meg a koncertek hozzák lázba őket. De amíg ilyen sok gyermek, ilyen vidáman, ilyen csillogó szemekkel áll körül egy kopjafát, addig a jövő nincs elveszve! Amíg lesznek pedagógusok, akik átadják nekik a hitet, a tartást, a tisztességet és a gyökerekhez való ragaszkodást, addig lesz magyar jövendő!

Március 15-e alkalmából a csallóközaranyosi kopjafánál ünnepi műsort szolgáltatott a Kóczán Mór Alapiskola. Várady Kornélia igazgató asszony történelmi visszatekintése után szavalat hangzott el, felcsendült a Klapka induló az elsősök torkából, elhangzott a Nemzeti dal is.

„…Meleg az otthontól fűtött tél” – énekelte felvételről a hatalmas rajongótáborral rendelkező Bagossy Brothers Company, s élőben a kisdiákok. A dal refrénje a visszatérésről szól. Vissza a szülőföldre, a szülőházhoz, édesanya keblére, édesapa karjába. Adja a Jóisten, hogy ne csak a divatos dallam ragadjon meg a gyermekekben, hanem annak üzenete is: bármerre sodorja is majd őket az élet, mindig térjenek vissza, gazdagítsák Csallóközaranyos jelenét, jövőjét. Szóljanak, énekeljenek, imádkozzanak szüleik drága, édes anyanyelvén, magyarul.

A megemlékezés végén felcsendült a Himnusz dallama, és kicsit talán el is érzékenyültem: a leghangosabban, legbátrabban az első osztályosok énekelték nemzeti imánkat. Szememben ezek a kis emberek voltak az újkor márciusi ifjai, lelkesedésük pedig felért egy forradalommal!

fotó: a szerző